11 Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. 12 Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. 13 És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.
Jób 2,11-13.
SZÓVAL ÉS CSELEKEDETTEL
Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. (Róm 12,15)
Nagyon aggódtam egy számomra igen kedves ismerősöm sorsa iránt. A szürke, hideg nap a szűnni nem akaró esővel még inkább lehangolttá tett.
A munkahelyemen az ablaknál álltam és zokogtam, amikor egyik kollegám odajött hozzám. Minden rendben lesz! - mondta. Ezek a szavak viszont nem vigasztaltak meg. Valójában még rosszabbul éreztem magam. Kicsivel később másvalaki lépett oda hozzám. Látva, hogy mennyire szenvedek, nem mondott semmit, csak megölelt, és velem maradt. A csendes szimpátiája és együttérzése sokkal többet ért, mint a szavak.
Azt tette, amire Pál apostol szólít fel: "sírjatok a sírókkal" (Róm 12,15). A mai olvasmány, ahol Jób barátai vele együtt sírnak, arra emlékeztet, hogy a vigasztaló szavak fontosak lehetnek, de van egy másféle vigasztalási lehetőség is - egyszerűen csak csendben ott állni a másik mellett.
Imádság: : Drága Urunk, köszönjük azt a vigasztalást, amit barátainkon keresztül nyújtasz. Segíts, hogy érzékenyek legyünk mások fájdalmára, és kísérjük őket a nehéz időszakokban. Ámen.
Hogyan mutatom ma meg Isten szeretetét és vigasztalását: szavakkal vagy inkább tettekkel?
Irina Ivanova (Pszkov, Oroszország)
