2013. február 27. szerda

1 Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. 2 Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére. 3 Hiszen Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogyan meg van írva: "A te gyalázóid gyalázásai énreám hullottak." 4 Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. 5 A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, 6 hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.
7 Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.

Róm 15,1-7.

Ő IS ISTEN GYERMEKE

A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet... az alázatosakhoz tartsátok magatokat. (Róm 12,13.16)

Megértettem az emberek reakcióját és gyanús pillantásaikat, amint távolságtartásukat hallgatásba burkolták. A váróteremben lévő többi emberhez hasonlóan én is a kardiológusra várakoztam. Csak hát a narancssárga börtön-overallom, a kézbilincs és a két fegyveres őr nem igazán segített belesimulni az átlagemberek közé. Később bejött egy idős asszony, rám mosolygott, és azt mondta: "Isten áldja meg, remélem, jól van".
"Jól vagyok!" - válaszoltam. Rosszkedvűségemet hirtelen nyugalom váltotta fel. "Köszönöm szépen!" - tettem még hozzá.
Amikor mentünk vissza, a rabszállító autóban gondolkodtam el azon, hogy az az egy ember túl tudott látni a külső megjelenésemen. Míg a többiek másodrendű embert láttak bennem, ő meglátta bennem azt, aki ugyanúgy Isten teremtménye, még ha el is távolodott jócskán az emberi társadalomtól.
Pál apostol figyelmeztet, hogy figyelemmel legyünk és törődjünk másokkal, különösen a szükségben lévőkkel és a társadalom alján élőkkel. Mivel az ilyen cselekedetek nem mindig jönnek csak úgy maguktól, törekvésünk mély és tartós nyomot hagyhat az emberek életében. Így történt ez velem is.

Imádság: : Istenünk, nyisd meg szemünk a szükségben lévő emberek felé környezetünkben. Segíts úgy látni őket, ahogyan te, és a te irgalmasságoddal fordulni feléjük. Ámen.

Ki az, akit felkarolhatnék, aki "nem illik bele a képbe"?
Charles P. Axe (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK A FOGVATARTOTTAKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek