2012. november 29. csütörtök

10 Amikor Gilgálban táboroztak Izráel fiai, elkészítették a páskát a hónap tizennegyedik napján este Jerikó síkságán. 11 A páska második napján kovásztalan kenyeret ettek a föld terméséből és pörkölt gabonát ugyanazon a napon. 12 A manna pedig megszűnt a következő naptól fogva, hogy ettek a föld terméséből. Nem volt többé mannája Izráel fiainak, hanem már abban az évben Kánaán földjének a termését ették. 13 Amikor Józsué Jerikónál volt, föltekintett, és látta, hogy egy férfi áll előtte, kivont karddal a kezében. Odament hozzá Józsué, és megkérdezte tőle: Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez? 14 Az pedig így felelt: Nem, hanem az ÚR seregének a vezére vagyok. Most jöttem. Ekkor Józsué arccal a földre borult előtte, és ezt mondta neki: Mit akar mondani szolgájának az én Uram? 15 Az ÚR seregének a vezére ezt felelte Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué pedig úgy tett.

Józs 5,10-15.

NÖVEKEDVE A KEGYELEMBEN

A manna pedig megszűnt a következő naptól fogva, hogy ettek a föld terméséből. (Józs 5,12)

Amíg Izrael a pusztában vándorolt, manna hullott az égből, hogy táplálja őket. Amikor beléptek az ígéret földjére, saját ételük előállításáért ők lettek felelősek. Nekünk is időnként úgy tölti be szükségeinket Isten, hogy semmi erőfeszítést nem kell tennünk. Így könnyű felismerni és ünnepelni Isten áldását.
Isten akkor is munkálkodik, amikor az életnek egy olyan szakaszába lépünk, ahol nekünk is részt kell vennünk Isten áldásainak megvalósításában. Karrierem különböző pontjain megtapasztaltam már a kegyelem mindkét formáját. Az első két munkámat kis erőfeszítéssel szereztem. A harmadik hely keresésekor többszörös elutasításban volt részem. Mégis ezek a nehéz tapasztalatok jó tulajdonságokat építettek ki bennem, mint a rugalmasság és a bizalom, amikért hálás lehetek Istennek. Isten kegyelmes volt hozzám, amikor könnyen találtam munkát. Aztán láttam Isten kegyelmét gazdagodni és teljesebbé válni, amikor a pozíciót sok erőfeszítés után kaptam meg.
A szerető szülő látni akarja, hogy gyermeke felelősséget tud vállalni. Isten, a mi szerető Atyánk is azt akarja, hogy növekedjünk a kegyelemben. Hogy erőfeszítést kell tenni, nem jelenti azt, hogy Isten szeretete csökkent. A küzdelmekben való hűség mutatja meg: hálásak vagyunk Isten kegyelméért.

Imádság: : Kegyelmes Istenünk, segíts megérteni, hogyan akarsz munkálkodni bennünk és általunk. Ámen.

Nehézségeink túlélése Isten kegyelméről való bizonyságtétel.
illiam Smith (Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK, HOGY MINDIG LÁSSUK ISTEN KEGYELMÉT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek