A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!" Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek. Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. Azok így szóltak hozzá: "Asszony, miért sírsz?" Ő ezt felelte nekik: "Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették." Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: "Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: "Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom." Jézus nevén szólította: "Mária!" Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: "Rabbuni!" - ami azt jelenti: Mester. Jézus ezt mondta neki: "Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez." Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: "Láttam az Urat!", és hogy ezeket mondta neki. Jézus nevén szólította: "Mária!" Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: "Rabbuni!" - ami azt jelenti: Mester. (Jn 20,16)
A nevem személyemtől elválaszthatatlan. Azoktól, akik jól ismernek, elvárom, hogy jól ejtsék ki, vagy helyesen betűzzék. Családomnak és barátaimnak ez nem probléma. A helyes vagy helytelen kiejtésből rögtön észreveszem, hogy egy barátom, vagy egy idegen hívott fel.
Ugyanez történt Mária Magdalénával is. Jézus sírjához sietett, és üresen találta azt. Amint ott sírdogált, egy férfi elegyedett szóba vele. Nem ismerte fel, míg nevén nem szólította. Előtte beszélt a férfihoz, nézett rá, s mégsem ismerte meg, hogy Krisztus az. Sem a zsidó írások ismerete, sem Jézusnak a haláláról és feltámadásáról szóló jövendölése nem segített Máriának Jézus felismerésében. De amikor abban a hajnali órában a nevét hallotta az ismerős hangon csengeni, rögtön világosság gyúlt benne.
Mi is így vagyunk ezzel. Tanulmányozzuk a Bibliát, elmélkedünk felette, hogy Isten kijelentését megkapjuk. A Szentírás ismerete és a teológiai gondolatok által csak eddig juthatunk el. De amikor megtapasztaljuk, hogy Isten név szerint ismer minket, megértjük, hogy a feltámadott Megváltó van jelen.
Imádság: : Úr Jézus, ma nevemen szólítasz, és én dicsérettel és imádattal válaszolok. Áldott legyen szent neved. Ámen.
Mikor hallottam, hogy nevemen szólított az Úr?
K. Cherie Jones (Kalifornia, USA)
IMÁDKOZZUNK A KRISZTUSSAL VALÓ BENSŐSÉGES KAPCSOLATÉRT!
