Jézus tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt. Ő pedig így szólt hozzájuk: "Miről beszélgettek egymással útközben?" Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?" "Mi történt?" - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: "Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt; hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták." Akkor ő így szólt hozzájuk: "Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?" És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok unszolták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!" Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről. Elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről. (Lk 24,35)
A Jézusról és az emmausi tanítványokról szóló történet mindig rejtélyes számomra. Hogy nem ismerték fel Jézust tanítványai, ahogy mellette haladtak? Túlságosan szomorúak voltak, miközben Jeruzsálemből Emmaus felé hét mérföldön át gyalogoltak. Beszélgettek útitársukkal a barátjuk és tanítójuk elvesztéséről. Jézus halála érzelmileg teljesen összetörte őket. Még mindig nem értették szavait, amiket a keresztre feszítése előtt mondott. Úgy tudták, a Mester meghalt, és vele együtt a reményük is. A fájdalmuk túl mély volt ahhoz, hogy felismerjék útitársukban a barátot és a feltámadt Urat, míg le nem ültek vacsorázni vele. Akkor nyílt fel a szemük, amikor Jézus megtörte a kenyeret. Ezzel a felfedezéssel együtt öröm és gyógyulás érkezett szívünkbe.
Isten áttör a problémákon, amikor a félelem vagy a bánat megbénít bennünket. Ha beszélünk, és érzéseinket feltárjuk, akkor már a gyógyulás útján járunk. De akkor gyógyulhatunk meg igazán, ha Jézus kenyeret tör velünk, mi behívjuk őt életünk napi eseményeibe, és ő munkálkodni kezd ott.
Imádság: : Jézus Krisztusunk, amikor a félelem és szomorúság mocsarába süllyedünk, és nem látunk téged, jöjj felénk. Nyisd fel a szemünket, hogy láthassunk. Ámen.
Isten a hétköznapok apró mozzanataiban jön el hozzánk.
Grace K. von Tobel (Maine, USA)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK FÉLNEK!
