Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. A samáriai asszony ezt mondta: „Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” Az asszony így szólt hozzá: „Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?” Jézus így válaszolt neki: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” Az asszony erre ezt mondta: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.” Jézus így szólt hozzá: „Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!” Az asszony így válaszolt: „Nincs férjem.” Jézus erre ezt mondta: „Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.” Az asszony ekkor így felelt: „Uram, látom, hogy próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.” Jézus így válaszolt: „Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így felelt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.” Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. (Fil 4,6)

Még egészen fiatal házasok voltunk, amikor a férjem öngyilkos lett. Akkoriban serdültek gyermekeink. Teljesen összetörtem. Nemcsak a gyermekeinket kellett egyedül felnevelnem, hanem egy számomra alig ismert üzleti vállalkozást is ki kellett húznom a gödörből. Úgy éreztem, feleségként teljes csődöt mondtam, és magamat okoltam férjem haláláért. Nem tudtam enni, aludni, és fogalmam sem volt, hogyan fogok tovább élni. De továbbra is segítségért és vezetésért imádkoztam az Úrhoz. De hol van Isten? Úgy tűnt, az Úr teljesen elfeledkezett rólam. Később rájöttem, hogy ez nem így volt. Csak azért éreztem magam magányosnak, mert nem adtam át Istennek a gondjaimat, így azok az egész életemet beárnyékolták.
Idővel megtanultam, hogy nem szabad magamat hibáztatnom férjem öngyilkosságáért. Újból képes voltam gondoskodni a két gyermekemről, és irányítani az életemet.
Ahogy visszatekintek erre a szomorú időszakra, tudom, Isten soha nem hagy cserben. Az ő kegyelme által tapasztaltam meg a békességet.

Imádság: : Köszönjük, Istenünk, a békesség csodálatos ajándékát, amit te kínálsz nekünk. Emlékeztess mindig bennünket, hogy hozzád kell csak fordulnunk az ügyeinkkel, gondjainkkal. Ámen.

Az élet legsötétebb pillanataiban is mellettünk áll Isten.
Charlotte S. Carter (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÖNGYILKOSOK CSALÁDTAGJAIÉRT!