Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség néktek! Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő. Tamás pedig így felelt: Én Uram, és én Istenem! Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek. Jézus így szól hozzá: "Mivel látsz engem, hiszel: boldogok akik nem látnak és hisznek." (Jn 20,29)
Péntek délután volt, elkezdődött a hétvége. A munkahelyemen azért ért kritika, mert nem kommunikálok. Részben jogos volt ez az észrevétel, önbecsülésem a nulla alá süllyedt. Fáradtnak, kiégettnek, szomorúnak és magányosnak éreztem magam. Jézushoz kiáltottam, hogy jöjjön közel hozzám, és adjon erőt és megnyugvást.
"Mutasd meg magad!" - imádkoztam. "Szükségem van arra, hogy lássalak." Amikor Tamás, a tanítvány nem hitte, hogy Jézus feltámadt, az Úr megmutatta magát neki. Azt kívántam, hogy Jézus az én életemet is hasonló módon érintse. Úgy éreztem, hitem megingott, életem értelmetlennek tűnt. Rosszul aludtam aznap éjjel.
Másnap reggel kimentem a tornácra, leszedtem pár szál virágot. Már régen el kellett volna hervadniuk, de a hosszúra nyúlt ősz esős volt és enyhe. Hirtelen áttört a nap a ködön, és életem legcsodálatosabb szivárványát láttam. Szívem megtelt örömmel, éreztem, hogy Jézus közel van hozzám. Számomra Isten szeretetének egy jele volt az, hogy az ív abban a pillanatban jelent meg, amikor arra szükségem volt.
Imádság: : Urunk, köszönjük kitartó szeretetedet, még ha nem is látjuk állandóan. Segíts megértenünk, hogy sem jó, sem rossz időkben soha el nem hagysz bennünket. Ámen.
Isten közelségének milyen emlékei táplálnak és bátorítanak?
Brith Daviknes (Oslo, Norvégia)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK MUNKAHELYI GONDOK MIATT ÁLMATLANOK!
