Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján. Nagy sokaság gyűlt össze körülötte, ezért beszállt egy hajóba, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt. Aztán sok mindenre tanította őket példázatokkal: "Íme, kiment a magvető vetni, és vetés közben néhány mag az útfélre esett, aztán jöttek a madarak, és felkapkodták. Mások sziklás helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. Mások tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották őket. A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja!" Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. (1Kor 3,6)

Az ősi egyiptomi sírkamrákban a régészek évezredek múltán még mindig csíraképes búza és gabonaszemeket találtak. A növényi magvak évekig képesek várni a csírázáshoz kedvező feltételekre. Amikor ez az időszak elérkezik, a burok a látszólag lehetetlen helyeken megreped, és a genetikai program elindul.
Mi is ilyen elvetett gabonaszemeknek tekintjük szavainkat és cselekedeteinket? A pszichológusok azt mondják, hogy minden esemény és élmény elraktározódik valahol az agyunkban. Hasonlóképpen a hitből származó szó vagy cselekedet sem hal meg, hanem itt van a világban, várva a megfelelő feltételekre, hogy új élet sarjadjon belőle. "Buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." (1Kor 15,58)
Fontos tudnunk, hogy imádkozhatunk a magunk, vagy mások által hintett vetésért. Kérhetjük az Urat, hogy töltse meg mennyei erővel ezeket a magvakat, és keltse életre az emberek szívében a maga idejében.

Imádság: unk: Krisztusunk, add fényedet elültetett magvainkra. Keltsd életre azokat hatalmad által a megfelelő időben. Ámen.

Semmi sem hiábavaló, amit Krisztusért teszünk.
Kathleen B.Thacker (Kentucky, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ IMÁDSÁGAIKRA VÁLASZT VÁRÓKÉRT!