Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben. Asztalt terítesz nekem... Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. (Zsolt 23,5)

Mindig is szerettem a 23. zsoltár első részét ismételgetni. Egyszerű megérteni a példázatot: Isten ellát bennünket az élet szükséges dolgaival, vízzel, élelemmel, és megpihentet. De a zsoltár második része kissé titokzatos. Miért énekel a zsoltáros arról, hogy Isten betölti szükségeinket, utána pedig hirtelen átvált a különleges ajándékok dicséretére: az olajra, a pohárra, az ellenség szeme láttára megterített asztal tiszteletére?
Aztán egy nap felbontottam egy kiadó levelét, és arról értesültem, hogy kaptam egy díjat, amiről semmit nem tudtam. Ekkor értettem meg a dolgot. Ahhoz a díjhoz hasonlóan, amit úgy kaptam, hogy a művemet tudtomon kívül beküldték a pályázatra, néha Isten is megajándékoz bennünket valami különlegessel. Elkezdtem összeszámolni magamban ezeket a bónuszokat: a véletlenszerű találkozást későbbi szerető férjemmel, első gyermekem születését, egy nagyszerű munkalehetőséget, és még sorolhatnám. Miért is nem vettem észre eddig ezt a rengeteg extra ajándékot, amivel Isten elhalmozott, és amiért nem tettem semmit? Nem tudtam mást tenni, mint Isten elé borulni.

Imádság: : Minden jó ajándék adományozója, segíts felismerni szerető kezed munkálkodását életünkben. Ámen.

Isten a legváratlanabb pillanatokban is meglep ajándékaival.
Rosemary G. Musil (Missouri, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM VESZIK ÉSZRE ISTEN AJÁNDÉKAIT!