Miközben Pál Athénben várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel; a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele, akik közül egyesek ezt kérdezték: "Mit akarhat ez a fecsegő mondani?" Mások ezt mondták: "Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője", mivel Jézust és a feltámadást hirdette. Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: "Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó." Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak. Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: "Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk. Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból." Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: "Majd meghallgatunk erről máskor is." Pál ezután eltávozott közülük. Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dioniziosz is, egy Damarisz nevű asszony, és velük együtt mások. Az Úristen ... az élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé. (1Móz 2,7)
A légzésünkre általában ügyet sem vetünk. Nap mint nap automatikusan be- és kilélegezzük a levegőt, anélkül, hogy gondolnánk rá. A lélegzet maga nem is látszik, kivéve a hideg téli napokat, amikor a meleg levegő a hőmérsékleti kontraszt miatt egy-egy röpke pillanatra jól megfigyelhető párafelhőt képez.
Mint ahogy sokszor nem is gondolunk a légzésünkre, időnként Istenről elfeledkezve éljük napjainkat. Isten megígérte: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." De mivel Istent nem látjuk fizikailag, hajlamosak vagyunk róla napközben megfeledkezni.
Elmondunk talán egy imát, vagy néhány percig olvasgatunk valamilyen áhítatos könyvből, de ezt követően már nemigen törődünk Istennel, amíg valami krízisbe nem jutunk. Akkor egy-kettőre rájövünk, hogy milyen csekély a magunk ereje, és mekkora szükségünk van az ő segítségére. A saját gyengeségünk és az ő ereje láttán, a bátorítását hallva Isten megjelenik előttünk. Igen, a nehéz idők képessé tesznek bennünket Isten megtapasztalására, holott ő valójában mindig annyira közel van hozzánk, akár a lélegzetünk. Amint azt az 1Móz 2,7 kijelenti: életünk Isten leheletével kezdődött.
Imádság: : Urunk, emlékeztessen ma minden lélegzetvételünk is a te áldott jelenlétedre. Ámen.
Isten közel van hozzánk, miképp a lélegzetünk.
Pamela D. Williams (Pennsylvania, USA)
IMÁDKOZZUNK, HOGY TUDATOS LEGYEN BENNÜNK ISTEN JELENLÉTE!
