Az ifjú Sámuel pedig az ÚR szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az ÚR igéje, nem volt gyakran látomás. Egy napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már homályosodni kezdett, alig látott. Az Isten mécsese még nem aludt el, és Sámuel ott feküdt az ÚR templomában, ahol az Isten ládája volt. Az ÚR szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok. Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így válaszolt: Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le! Elment tehát, és lefeküdt. De újra szólította az ÚR Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt, odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le! Sámuel még nem ismerte az URat, mert az ÚR még nem jelentette ki igéjét neki. Az ÚR azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az ÚR szólítja az ifjút. Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, URam, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére. Az ÚR pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád. Ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád. (1Sám 3,9)
A feleségem hívott a dolgozószobámból, hogy menjek ebédelni. Amikor az asztalra kerül az étel, egymás kezét megfogva szoktuk elmondani az asztali áldást. Így történt most is, miközben egy belső késztetést éreztem, hogy keressem fel Mrs. Henry-t, méghozzá azonnal. Egy pár percig haboztam, aztán a feleségemhez fordultam és közöltem vele, hogy most el kell mennem. Elmagyaráztam neki, hogy mi történt, és már ott se voltam. Haragudott és nehezen értette meg, hogy miért kell elhagynom a házat éppen ebben a pillanatban.
Kerékpárommal Mrs. Henry házához hajtottam. Becsöngettem, de nem érkezett válasz. Erre bekopogtattam a hátsó ajtón. Még mindig semmi. Bekiáltottam a konyhaajtón: "Bejöhetek?" Ekkor tompa hangot hallottam a ház belsejéből. Amikor beléptem a nappaliba, megpillantottam Mrs. Henry-t, mozdulatlanul fekve a padlón. "Hol volt ilyen sokáig? Már legalább egy fél órája imádkozom, hogy jöjjön el hozzám!" - mondta.
Ez az élmény elgondolkodtatott. Vajon hányszor fordult elő, hogy képtelen voltam megérteni Isten félreérthetetlen hangját? Örülök, hogy azon a napon engedtem Isten unszolásának.
Imádság: : Urunk, segíts figyelni útmutatásaidra, és feltétel nélkül engedelmeskedni. Ámen.
Isten bármelyik pillanatban gondoskodó cselekvésre buzdíthat.
Anthony G. Trevithick (Kent, Anglia)
IMÁDKOZZUNK SZOMSZÉDAINKÉRT!
