Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett). Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem." Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!" És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt. A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: "Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat." Ő így válaszolt nekik: "Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!" Megkérdezték tőle: "Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel és járj!?" De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: "Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled." Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította. A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe." (Jn 5,7)

Egy vezetői konferencián eltöltött hosszú és fárasztó nap után magányra és testmozgásra volt szükségem, hogy lelkem újra feltöltődjön. Az uszoda felé indultam, hogy élvezzem a mozgást s a víz melegét. Alkalmatlannak éreztem magam, nem is értettem, mit keresek a konferencián. A vezetésről és a csoportok rejtett hatásairól beszélgettünk. Én csak azért voltam ott, mert szerettem volna közvetlen környezetemnek javára tenni. A többiekhez képest nagyon kevés tapasztalatom volt a vezetésben. Ahogy a medence végét néztem, láttam, hogy arra is hullámzik a víz, és elcsodálkoztam, csak nem az én lábmozgásom okozza azokat a hullámokat? Abbahagytam a kapálózást, hogy lássam, jól gondolom-e, erre a hullámok csendesedtek, majd kisimult a víztükör.
A Jn 5,1-15-ben leírt történet jutott eszembe, amelyben Jézus meggyógyít egy férfit, aki a felkavarodó vízre várt. Mindig kíváncsi voltam, hogyan mozdult meg a víz, és hogy segítség nélkül hogyan került az ember a vízbe. Most már tudom, hogy néha a mi feladatunk, hogy másokat a vízbe segítsünk, máskor engednünk kell, hogy nekünk segítsenek. S időnként a mi dolgunk, hogy a vizet felkavarjuk.

Imádság: : Drága Urunk, segíts, hogy mindannyian megtegyük, ami tőlünk telik. Ámen.

Mi is odasegíthetünk valakit Krisztushoz.
Patricia Marks (Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ EGYHÁZVEZETŐKÉRT!