Ekkor így szólt Illéshez az ÚR igéje: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő ÚRra mondom, hogy nincs honnan vennem. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk. Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az ÚR esőt nem ad a földre. Az asszony elment, és Illés beszéde szerint járt el. És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is minden nap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az ÚR ígérete szerint, amit megmondott Illés által. Jézus így válaszolt neki: "Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem. (Mt 19,21)

Az egyik halászó pelikánnak gondja támadt. Csőrének felső részében már elraktározott egy kifogott halat. A barnás madár emelgette fejét, hogy a begyébe csúsztassa, de a hal majdnem kiesett a csőréből. Bemártotta fejét a vízbe és a hal csőre hegyéig csúszott, de egészen nem esett le. Védelmezően hajolt a zsákmány fölé, féltette a többi madártól, nem hagyta, hogy teljesen kicsússzon. A pelikán feje egyfolytában le-föl mozgott. Teljesen elmerült ezzel az egy hallal folytatott küzdelemben, és közben sok másikat elszalasztott. Ez a jelenet nagyon humorosnak tűnt számunkra, de talán tanulhatunk belőle.
Nem hasonlít ez az eset egy kicsit a gazdag ifjú történetére? Minden erőnkkel küszködünk az elismerésért, az anyagiakért, de elmulasztunk valami sokkal jobbat. Az özvegyasszony, aki utolsó morzsáit osztotta meg Illéssel, felfedezett egy nagy igazságot: amikor el tudjuk engedni, ami jogosan a miénk, szabadon elfogadhatjuk azt a sokkal jobbat, amit Isten kínál föl a számunkra.

Imádság: : Minden jó ajándék Istene, segíts, hogy megérthessük, mi az igazán fontos, és a szeretet örök kincseit keressük. Ámen.

Nyisd ki kezedet és fogadd el, amit Isten adni akar!
Anne W. Anderson (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK, HOGY SZABADON FOGADHASSUK AZT A JÓT, AMIT ISTEN KÍNÁL!