Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: "Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!" Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: "Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!" És az még abban az órában kiment belőle. Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: "Ezek az emberek felforgatták városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk." Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta. Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott: "Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!" Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt kérdezte: "Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?" Ők pedig így válaszoltak: "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!" Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. (Fil 1,6)
Minden szempár a tanterembe lépő két szégyenlős lányra szegeződött. Szőkék voltak és egyenruha volt rajtuk. Az ikrek félénken néztek körül. A szünetben valósággal megrohantuk őket a kérdéseinkkel: "Honnan jöttetek?" "Mit csináltok itt?" Megtudtuk, hogy a szüleik misszionáriusok. "Mi az a misszionárius?" - kérdeztem Anne-től és Elizabeth-től.
Azért jöttek ide Zambiába a szüleikkel, hogy Jézusról beszéljenek az embereknek. Lusakában szerveztek gyermekórákat a saját házukban, és ezekre engem is meghívtak. Jézusról meséltek, aki azért jött a földre, hogy megmentsen minket, embereket. Nem egészen értettem, mit is jelent ez.
Azt a bibliai verset sem fogtam fel igazán, amit az ikrek anyukája mutatott a Bibliájában: "Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz." (Róm 10,9) Azt tudtam, hogy "üdvözülni" olyasfélét jelent, hogy Isten megbocsátotta a bűneimet. A többit nem értettem, de elmondtam Istennek, hogy hiszek Jézusban, és megköszöntem, hogy engem is megváltott. A rákövetkező években azután Isten fokról-fokra vezetett rá Krisztus Urunk megváltó művének teljesebb megértésére.
Imádság: : Istenünk, szívből köszönjük megváltó kegyelmedet. Ámen.
Kegyelem által megmentve - ez egy állandó folyamat.
Beryl Adamsbaum (Gaillard, Franciaország)
IMÁDKOZZUNK ZAMBIA NÉPÉÉRT!
