2 Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt - hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a harmadik égig. 3 Én tudom, hogy az az ember - hogy testben-e vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, 4 elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania. 5 Ezzel az emberrel dicsekszem, nem pedig önmagammal; ha csak az erőtlenségeimmel nem. 6 Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall; 7 még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. 8 Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. 9 De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. 10 Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.
2Kor 12,2-10.
ÖRÖM ÉS DICSÉRET
Örülök és vigadok neked, zengem nevedet, ó Felséges! (Zsolt 9,3)
Az életünk során vannak időszakok, amikor sötét fellegek vesznek körül bennünket, amikor azt sem tudjuk, mit csináljunk. Ilyenkor az a benyomásunk, hogy Isten teljesen magunkra hagyott bennünket. Egy ilyen időszakomban úgy döntöttem, hogy elvonulok gondolkodni. Nekivágtam egy kerékpártúrának, hogy felfedezzem Hokkaido szigetét. A hóval borított hegyi úton haladva a metsző hideg szél teljesen átjárt, és már nem éreztem a kezeimet. Halotti csend és nyugalom vett körül, egy lélek sem járt a környéken. "Istenem, miért?" kiáltottam fel. Már teljesen kimerülve nem voltam képes tovább hajtani. Szörnyen éreztem magam.
Ekkor, mivel más nem jutott eszembe, azzal a kevés hangommal, ami volt, dicsérni kezdtem az Urat. Eközben teljesen világos lett számomra, hogy az Úr mit is tett értem. És mikor meghallottam az ő hangját: "elég néked az én kegyelmem", hirtelen úgy éreztem, hogy oszlani kezd a köd a lelkemben, a dolgok rendbe jöttek, és éppen itt az ideje, hogy hazamenjek. A négy hétig tartó vívódásom véget ért. Arra a meglátásra jutottam, hogy a hálaáldozat nagy erősségünk lehet. Amikor nem tudjuk, hogy mit tegyünk, elkezdhetjük Istent dicsőíteni, és megtapasztalhatjuk Isten erejét és vezetését.
Imádság: : Urunk, amikor nem tudjuk, hogy melyik utat válasszuk, taníts meg bennünket téged dicsőíteni. Ámen.
Tanácstalan helyzetben állj meg, és dicsérd az Urat!
Nose Makoto (Tokió, Japán)
