13 Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet,
14 ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék!
15 Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned.
16 Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre.
17 Fényesebbé lesz élted a déli verőfénynél, a homály is olyan lesz, mintha reggel volna.
18 Akkor majd bízol, mert lesz reménységed, körülnézel és nyugodtan lefekszel.
Jób 11,13-18.
AZ ÁRVÍZ ELMÚLT
Cófár azt mondta Jóbnak: "Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre." (Jób 11,16)
Nagy nyomorúságban voltam. Rákos betegen kétségek között gyötrődtem. Vajon sikerült-e a műtét? Ki fog-e újulni a betegség? Mi lesz a családommal, ha én meghalok? Ezekkel a gondolatokkal ébredtem minden reggel, és feküdtem le minden este. Hiába próbáltam Isten ígéreteire koncentrálni, a rák sötét fellege vett körül. Amikor Cófár szavait olvastam, lehetetlennek tűnt, hogy egyszer én is úgy fogok a nyomorúságomra gondolni, mint elmúlt árvízre. Mégis hitben félénken, "lábujjhegyre állva", kezemet Isten felé emelve kértem őt, tegye ezt az ígéretet valósággá számomra.
Évek múlva, amikor ismét erre az igére bukkantam, és hangosan felolvastam, a lelkemben visszhangzott: "Igen! Igaz!" Csodálkozva és örömmel ismertem fel, hogy a rák már nem uralja a gondolataimat és a mindennapjaimat, megszabadultam tőle. Persze a betegség sok mindenben megváltoztatott - főleg jó irányba -, mégis meglepődve láttam, hogy a nyomorúságom szertefoszlott, már csak emlék. Az Úr az igét, ami valaha felfoghatatlan volt számomra, mindennapi tapasztalattá tette.
Imádság: : Vigasztaló Istenünk, köszönjük neked, hogy szavad akkor is igaz, ha felfoghatatlan számunkra. Növeld a hitünket, hogy egyre jobban bízni tudjunk ígéreteidben. Ámen.
Isten ígéretei nagyobbak a mi nyomorúságainknál.
Marion Speicher Brown (Dél-Karolina, USA)
