1 Az ÚR azonban ezt mondta Sámuelnek: Meddig bánkódsz még Saul miatt, hiszen én elvetettem, és nem marad Izráel királya? Töltsd meg olajjal a szarudat, és indulj! Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert ennek a fiai közül szemeltem ki a királyt. 2 Hogyan mehetnék oda? - kérdezte Sámuel. Ha meghallja Saul, megöl engem. De az ÚR ezt mondta: Vigyél magaddal egy üszőborjút, és ezt mondd: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak. 3 De Isait hívd meg az áldozati lakomára. Én pedig majd tudtodra adom, hogy mit kell tenned: azt kend fel, akit én mondok neked! 4 És úgy tett Sámuel, ahogyan az ÚR megmondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, remegve mentek eléje a város vénei, és azt kérdezték: Békés szándékkal jöttél-e? 5 Békés szándékkal - felelte. Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak. Szenteljétek meg magatokat, és jöjjetek velem az áldozatra! Miután szentnek találta Isait és fiait, meghívta őket az áldozati lakomára. 6 Amikor megérkeztek, és meglátta Eliábot, ezt gondolta: Biztosan ez lesz az ÚR felkentje, aki most itt van. 7 De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van. 8 Ekkor Abinádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. 9 Azután Sammát vezette oda Isai, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. 10 Így vezette oda Isai Sámuel elé mind a hét fiát, de Sámuel ezt mondta Isainak: Ezeket nem választotta az ÚR. 11 Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Minden fiad itt van? Hátra van még a legkisebb - felelte ő -, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel azt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik. 12 Üzent tehát neki, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend fel, mert ő az! 13 Sámuel pedig fogta az olajos szarut, és felkente őt testvérei jelenlétében. Akkor az ÚR lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. Sámuel pedig elindult, és elment Rámába.
1Sám 16,1-13.
A SZÉPSÉG JELE
Az Úr ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. (1Sám 16,7)
Kint pihentem egy padon, vadvirágokkal és bokrokkal körülvéve. Miközben élveztem a nap melegét és gyönyörködtem a tiszta égben, meglepve vettem észre egy barna molylepkét a közeli kertben. Ilyen molylepkét általában csak éjjel lehet látni.
Miért tette Isten ezt a teremtményt olyan szürkévé, töprengtem, amikor a pillangó, hasonló fölépítéssel, gyakran olyan káprázatosan színes. Ekkor egy fénynyaláb épp a lepkére esett, és az kitárta szárnyait. Mindegyik szárny alatt leheletnyi arany csillámokat láttam ragyogni a nap sugaraiban. Mint már annyiszor, most is első látásra ítéltem, nem hagyva időt a lepkének, hogy megmutassa valódi pompáját.
A molylepkéknek muszáj faághoz vagy száraz levélhez hasonlítaniuk, hogy elrejtőzzenek a ragadozók elől. Mégis, mintha Isten nem tudta volna megállni, és egy alig észrevehető szépséget ajándékozott neki. A molyokhoz hasonlóan, néha úgy tűnhet, hogy néhány embernek nincs sok vonzó tulajdonsága. Nehéz viszonyulni hozzájuk és szeretni őket. Mégis, Isten saját képére vannak ők is formálva. Ahogy Isten különleges szépséget adott annak a kis molynak, biztosak lehetünk benne, hogy valami gyönyörű mindenkiben van.
Imádság: : Urunk, segíts bátorítanunk másokat és keresnünk igazi, belső szépségüket. Ámen.
Keressük a szépséget, amit Isten ad mindenkinek.
Shirley M. Corder (Grabouw, Dél-Afrika)
