15 De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. 16 Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott.
17 Amikor az egyik napon tanított, és ott ültek a farizeusok és törvénytudók, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból, továbbá Jeruzsálemből jöttek, az Úr ereje gyógyításra indította őt. 18 És íme, férfiak ágyon hoztak egy béna embert, és igyekeztek bevinni és letenni eléje. 19 Mivel a sokaság miatt nem találták módját, hogyan vigyék be, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn át eresztették le ágyastól Jézus elé a középre. 20 Ő pedig látva hitüket, így szólt: "Ember, megbocsáttattak a te bűneid." 21 Erre az írástudók és a farizeusok elkezdtek tanakodni: "Kicsoda ez, aki így káromolja az Istent? Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?" 22 Jézus átlátta gondolataikat, és így válaszolt nekik: "Miről tanakodtok szívetekben? 23 Mi könnyebb: ezt mondani: Megbocsáttattak a te bűneid, - vagy pedig ezt mondani: Kelj fel és járj? 24 Azért pedig, hogy megtudjátok: van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön: Neked mondom, - így szólt a bénához, - kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!" 25 Ez pedig szemük láttára azonnal felkelt; fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent dicsőítve hazament.
Lk 5,15-25.
A LÉLEK MAGÁNYA
Jézus visszavonult a pusztába, és imádkozott. (Lk 5,16)
A magány ismeretlen volt számomra, amikor fiatal anyukaként próbáltam négy eleven gyermekemet nevelgetni, s ugyanakkor a helyi kórházban nővéri munkámnak megfelelni. Idegeim sokszor pattanásig feszültek.
Néhány éve rájöttem, milyen fontos megviselt lelkem megnyugvása érdekében a magányos időszak. Először úgy éreztem, nincs időm az egyedüllétre, de úgy tapasztaltam, hogy ezek az időszakok szinte megnövelték az időmet. A csendben kitisztultak a gondolataim és arra tudtam összpontosítani, ami fontos.
A magány egy másoktól való tudatos visszavonulást jelent, amikor szívünket és értelmünket az Istennel való kapcsolatra hangoljuk. Ilyenkor olvashatjuk a Szentírást, hallgathatunk egy lelki éneket, imádkozhatunk, vagy csak egyszerűen csendben vagyunk Isten előtt. Lehet, hogy néhány percre, esetleg egy órára is szükségünk van, mire nyugtalan gondolataink lecsendesülnek, és kimerült lelkünk feltöltekezik.
Talán arra vágyunk, hogy ott maradjunk az Istennel való egyedüllétben, de nem ez a dolgunk. Jézus többször érezte, hogy magányra van szüksége, de azután mindig visszatért az emberek közé. Hasonlóképpen mi is visszatérünk a családunkhoz és barátainkhoz, hogy megmutassuk nekik azt a gazdag életet, amit Istennél megtaláltunk.
Imádság: : Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy, és a te szeretetedből feltöltekezhetünk. Ámen.
Az Istennel való idő megújítja a lelkünket.
Jane E. Maxwell (New York, USA)
