1 József apja arcára borult, siratta, és csókolgatta. 2 Azután József megparancsolta szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az apját. Az orvosok be is balzsamozták Izráelt. 3 Negyven nap telt el vele, mert ennyi ideig tart a bebalzsamozás. Az egyiptomiak pedig hetven napig siratták őt. 4 Amikor elmúlt a siratás ideje, így szólt József a fáraó háza népéhez: Ha jóindulattal vagytok hozzám, beszéljétek el ezt a fáraónak: 5 Az én apám megesketett, és ezt mondta: Én most már meghalok, de az én síromba temess el, amelyet Kánaán földjén ástam magamnak. Most azért el kell mennem, hogy eltemessem apámat, és utána visszatérek. 6 A fáraó ezt mondta: Menj el, temesd el apádat, ahogyan megesketett téged! 7 El is ment József, hogy apját eltemesse, és vele ment a fáraó minden szolgája, udvarának vénei és Egyiptom összes vénei, 8 meg József egész háza népe, testvérei és apjának a háza népe. Csak a gyermekeket, juhokat és marhákat hagyták Gósen földjén. 9 Még harci kocsik és lovasok is mentek vele: igen hatalmas sereg volt az. 10 Amikor eljutottak Góren-Háátádig, amely a Jordánon túl van, nagy és mélységes gyásszal gyászoltak ott; hét napig tartó gyászünnepet rendezett apjának József. 11 Amikor az ország lakosai, a kánaániak látták ezt a gyászünnepet Góren-Háátádnál, ezt mondták: Mély gyásza van Egyiptomnak. Ezért nevezték el azt a helyet a Jordánon túl Ábél-Micraimnak. 12 Úgy cselekedtek Jákóbbal a fiai, ahogyan megparancsolta nekik: 13 elvitték a fiai Kánaán földjére, és eltemették Mamréval szemben, a makpélai mezőn levő barlangba, amelyet Ábrahám a mezővel vásárolt sírhelynek való birtokul a hettita Efróntól. 14 Miután József eltemette apját, visszatért Egyiptomba testvéreivel és mindazokkal együtt, akik elmentek vele apja temetésére.
1Móz 50,1-14.
A KÖNNYEK IDEJE
Csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme; este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás. (Zsolt 30,5)
Apám 10 évig harcolt a rákkal. Valaha erős szervezetű atléta volt, de most nagyon sokat szenvedett. Látogatására mentünk éppen, amikor meghalt. Tudtam, hogy elment, mihelyt megláttam nővérem arcát.
Legbelül sírni akartam. De fiatal lelkészként a száraz szemeimmel is ki akartam fejezni, hogy hiszek Jézus Krisztusban és a feltámadásban. Hiszen gyerekeinknek arra volt szükségük, hogy hallják az örök életről szóló ígéretet.
Azóta sokat értem. Ma már látom, hogy megtapasztalhatjuk Isten megnyugtatását, ha megengedjük magunknak, hogy gyászoljunk. Akkor Isten "letöröl minden könnyet a szemünkről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak" (Jel 21,4). De ebben a világban bizony sokszor előfordul, hogy sírnunk kell.
Isten ideje nem mindig olyan hamar jön el, mint ahogy szeretnénk, de a fájdalom és bánat eltűnik, és csak áldott emlékek maradnak. Könnyeinken keresztül hangzik a Megváltó sza-va: "Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok" (Jn 14,18).
Imádság: : Istenünk, segíts a veszteség idején sírnunk, és te adj megnyugvást. Ha kétségeskedünk, te adj bizonyosságot. Feltámadott Megváltónk, Krisztus nevében kérünk. Ámen.
"Minden gondotokat őreá vessétek, neki gondja van rátok."
Bill Hunter (New York, USA)
