1 Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. 2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. 3 Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.
17 Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete?
18 Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. 19 Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, 20 hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. 21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; 22 és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. 23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. 24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk.
1Jn 3,1-3.17-24.
KÁRHOZTATÁS NÉLKÜL
Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. (Róm 8,1-2)
Világosan emlékszem az öregember arcára, kétségbeesett erőlködés tükröződött rajta. Miközben az utasok csendben üldögéltek, az idős férfi szánalmas igyekezettel próbált fellépni a buszra. A sofőr nem várta meg, amíg az ülőhelyére ér, a busz mozgása igen nehézzé tette a bácsi helyzetét. Egy pillanatra ránk nézett könyörgő tekintettel, de senki sem akarta észrevenni. Tizenéves suhanc voltam ekkor. "A felnőtteknek kellene segíteni" - véltem. Én azonban ismertem ezt az embert!
Kisfiú koromban Green úr minden vasárnap adott nekem egy rágógumit a templomban. Egy gyors "köszönöm"-mel elintéztem. Évek óta nem láttam már, s most úgy tettem, mintha nem ismerném. Egyedül kellett az ülőhelyre botorkálnia. Négy hónappal később halálhírét hallottam, vétkem belém hasított. Árulónak, értéktelen szemét alaknak éreztem magam.
Nem sokkal azután egyik hívő testvérem egy beszélgetésben ráérzett bűnömre. Felhívta a figyelmemet, hogy Isten már megbocsátotta vétkem, de nekem el kell fogadnom a bocsánatot. Amikor ezt megtettem, ő felszabadított a bénultság alól.
Imádság: : Szerető Istenünk, köszönjük bűnbocsánatodat, amely átformál minket Szentlelked élő ereje által. Ámen.
Isten kegyelme a bűnösökből mennyei munkásokat formál.
Mark David Smith (Brit-Kolumbia, Kanada)
