1 A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem.
2 Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.
3 Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.
4 Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam.
5 Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.
6 Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.
7 Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak?
8 Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy.
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék,
10 kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.
11 Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság:
12 a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.
13 Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében.
14 Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.
15 Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna.
16 Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.
17 Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!
18 Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.
Zsolt 139,1-18.
JÓ ÉLNI!
Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! Szeresd az Urat, a te Istenedet. (5Móz 30,19-20)
Két testvéremmel pokoli családban nőttünk fel. Már serdülő korunkban öngyilkos hajlamaink voltak. 27 évesen hazamentem egy pár hétre a családi házba. 24 éves öcsém szintén otthon tartózkodott ez idő tájt, de egyik nap hirtelen eltűnt. A hátsó udvarban találtuk meg holtan, önkezével végzett magával. Csak álltam felette, amíg idősebb testvérem megérkezett. Megöleltük egymást. Az egyik testvérem holtan fekszik a földön, a másik pedig életben van, itt a karjaimban. Hirtelen meghallottam Isten halk és szelíd hangját, amint azt mondja: "Válaszd az életet", és ekkor egy komoly változás kezdődött meg bennem.
Többé soha sem foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata. Egy pár évvel később, amint éppen kinéztem az ablakon, hirtelen az jutott eszembe, hogy "jó élni". Később, ezt követően teljesen véletlenül bukkantam rá a Mózes V. könyvében erre az idézetre. "Válaszd az életet!" Meglepetten olvastam pontosan ugyanazokat a szavakat, és mélyen a szívembe rejtettem őket.
Gyakran eltűnődtem az élet szentségén. Nem világos számomra, hogy a fájdalom mit keres Isten teremtett világában. De azt tudom, hogy az élet jó, egy szent ajándék, és én szeretem az én Istenemet, és azt az életet, amit nekem ajándékozott.
Imádság: : Istenem, köszönöm az életem. Segíts minden napon az általad ajándékozott életet választanom. Ámen.
Isten mindig az élet oldalán áll.
Joan Anderson (Tennessee, USA)
