28 Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. 29 Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. 30 Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
31 Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? 32 Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? 33 Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. 34 Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? 35 Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? 36 Hiszen meg van írva: "Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat." 37 De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. 38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, 39 sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Róm 8,28-39.
HŰSÉGES TANÚ
Drágának tekinti az Úr híveinek halálát. (Zsolt 116,15)
Boldog gyerekkorom volt. Szüleimmel, testvéreimmel és nagymamámmal éltem. Amikor nagymamám meghalt, egy hiteles hívő élet örökségét hagyta ránk.
Nagymamám komoly betegségekben szenvedett, végül egyik lábát amputálni kellett. Ahogy idősödött, elvesztette szeme világát, gyengült, de hite soha nem rendült meg. Jóllehet fizikailag gyenge és hosszú időn keresztül ágyhoz kötött volt, mégis mindig az Urat szolgálva töltötte idejét; imádkozott, Bibliát olvasott, és istentiszteletre járt, valahányszor egészségi állapota engedte. Azt mondta: "Dicsőítem az Urat kezeimmel. Ha elvesztem kezem, akkor majd a lábammal, ha elvesztem a lábam, akkor majd a lelkemmel. Ha elhagy a lélek, akkor itt az idő, hogy az Úrhoz költözzek."
1991 júliusában meghalt nagymamám, még mindig Istent dicsőítve. "Hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén." (Zsolt 27,13) Köszönöm Istennek, hogy nagymama példát adott a hitről, akkor is, amikor a halállal nézett szembe.
Imádság: : Mindenható Isten, segíts benned bíznunk, életünkben és halálunkban egyaránt. Ámen.
Kinek a hite bátorít arra, hogy még jobban bízzak Istenben?
Marco A. Jiménez Palacios (Puebla, Mexikó)
