7 Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé. 8 Ültetett az ÚRisten egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. 9 Sarjasztott az ÚRisten a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. 10 Édenből pedig folyó jött ki a kert megöntözésére, amely onnan szétágazott, és négy ágra szakadt. 11 Egyiknek Písón a neve. Ez megkerüli Havílá egész földjét, ahol arany van. 12 Ennek a földnek az aranya jó. Van ott illatos gyanta és ónixkő. 13 A második folyónak Gíhón a neve. Ez megkerüli Kús egész földjét. 14 A harmadik folyónak Hiddekel a neve. Ez Assúr keleti részén folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz. 15 És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze. 16 Ezt parancsolta az ÚRisten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, 17 de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod. 18 Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. 19 Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. 20 Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. 21 Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. 22 Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten, és odavitte az emberhez. 23 Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. 24 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. 25 Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.
1Móz 2,7-25.
BARÁTSÁG ISTENNEL
Közösségben van az Úr az őt félőkkel, szövetségére tanítja őket. (Zsolt 25,14)
Ádám és Éva az Éden kertjében sétáltak az Úrral. Milyen csodálatos lehetett, - nem volt bűn, nem volt szégyen, semmi, ami elválaszthatta volna őket Istentől! Kezdettől fogva a Teremtővel közösségben élt az ember.
Dávidról azt mondja az ige, hogy Isten szíve szerinti férfi volt (1Sám 13,14 és ApCsel 13,22), de nem azért, mert sikeresen követte a szabályokat. Távol állt ettől! Ennek ellenére, ahogy a zsoltárokból is tudjuk, Dávid szeretett az Úrral lenni, beszélgetni vele, imádni őt, és hallgatni őt. Dávid korán megtanulta, hogy Isten barátjának lenni csodálatos dolog.
Amikor Jézus elkezdte szolgálatát, tanítványai elhívásának egyik oka az volt, hogy vele legyenek (Mk 3,14). Krisztus ma is barátokat keres.
Isten bővíti barátai körét, kéri, hogy töltsenek vele időt. Úgy fogadjuk el a meghívását, ha olvassuk a Bibliát, megvalljuk bűneinket és félelmeinket, beszélünk Isten iránti szeretetünkről, és hallgatunk Isten halk hangjára. Jobb keresztyénekké válunk, és igazi megelégedettséget találunk a vele való barátságban.
Imádság: : Drága Urunk, köszönjük, hogy barátaidnak tekintesz minket. Segíts, hogy a közeledben maradjunk. Ámen.
Arra teremtettünk, hogy Isten barátai legyünk.
Lynda Nedrow (Nevada, USA)
