1 Habakuk próféta imádsága. Ének.
2 URam, hallottam, amit hirdettél, félelem fog el attól, amit teszel, URam. A közeli években valósítsd meg, a közeli években tedd ismertté! De haragodban is gondolj az irgalomra!
3 Témán felől jön az Isten, Párán hegyéről a Szent. (Szela.) Fensége beborítja az eget, dicsőségével megtelik a föld.
4 Ragyogása maga a világosság, fénysugarak villognak mellette: abban rejtőzik az ereje.
5 Előtte dögvész jár, lába nyomán láz támad.
6 Megáll, és megrendíti a földet, szétnéz, és megriasztja a népeket. Az ősi hegyek szétporlanak, lesüllyednek az ősrégi halmok; ősrégi ösvényeken jár.
7 Látom, amint bomladoznak Kúsán sátrai, reszketnek Midján földjének sátorlapjai.
8 A folyamok ellen lobbant haragra az ÚR? A folyamokra haragszol, vagy a tengerre vagy dühös? Azért jössz vágtató lovakkal, győzelmet hozó harci kocsikkal?
9 Íjad harcra kész, tegzed nyilakkal tele. (Szela.) Folyóknak hasítasz medret a földbe.
10 Ha meglátnak téged a hegyek, remegni kezdenek, feltör a vízáradat, morajlik a mély tenger, magasra emelkednek partjai.
11 A nap és a hold lakóhelyén marad, amikor nyilaid villogva cikáznak, és dárdád ragyogva villámlik.
12 Felindulásodban taposod a földet, haragodban csépeled a népeket.
13 Kivonulsz néped szabadítására, fölkented szabadítására. Szétzúzod a bűnös házának tetejét, alapját föltárod a sziklatalajig. (Szela.)
14 Nyilaiddal átlőtted harcosainak vezérét, pedig már rám törtek, hogy megfutamítsanak; ujjongtak, hogy megemésztik rejtekhelyén a szegényt.
15 A tengeren jártál lovaiddal, a nagy vizek habjain.
16 Hallottam, és reszketett a szívem, hangjától megremegtek ajkaim. Fájdalom járja át csontjaimat, reszkető léptekkel járok. Bárcsak nyugtom lenne a nyomorúság napján, amely eljön a bennünket fosztogató népre!
17 Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban.
18 De én vigadozni fogok az ÚR előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt. 19 Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem. A karmesternek: húros hangszerre.
Hab 3.
ÁLDÁS NÉLKÜL IS ÖRÖM!
Mert a fügefák nem fognak virágozni... De én vigadozni fogok az Úr előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt. (Hab 3,17-18)
Fiatal srácként nagyon szerettem családunk gyümölcsfáit. Hálószobám ablakához egészen közel állt egy fügefa, amely sok éven át gyönyörű termést hozott. Élvezettel szedtem az érett fügét, kettévágtam, majd az édes gyümölcsöt - egy tálka tejjel és gabonapehellyel - elmajszoltam. Isten óriási mennyiségű friss fügével áldotta meg a családunkat, sokkal többel, mint amennyit el tudtunk fogyasztani.
Egy késői fagy után azonban a fügefa nem termett több gyümölcsöt. Hiányzott a fügeszedés és evés öröme. Gyermeki értelmemmel mindezt úgy fogtam fel, hogy Isten visszavonta áldását, s nehezemre esett más dolgokért hálát adni, miközben a fügefa kopaszon állt.
Habakuk sokkal nagyobb nehézségekről ír, mint holmi csupasz fügefákról. Üzenete azonban arra emlékeztet bennünket, hogy Megváltó Istenünkben mindig örömet lelhetünk. Gyümölcsfát látva mindig eszembe jut, hogy akkor is örülhetek az Úrban, ha az nem terem gyümölcsöt. Örömöm nem életem áldásaitól, hanem Isten örökkévaló szeretetétől függ.
Imádság: : Istenünk, töltsd meg a szívünket olyan örömmel, amely független a körülményeinktől, hiszen te vagy Megváltó Urunk. Jézus nevében kérünk. Ámen.
Isten akkor is örömre hív, ha életünk gyümölcstelennek tűnik.
James I. Ward, Jr. (Texas, USA)
