1 Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk.
2 Az ott levő fűzfákra akasztottuk hárfáinkat.
3 Mert akik elhurcoltak minket, énekszót követeltek tőlünk, és akik sanyargattak, öröméneket: Énekeljetek nekünk a Sion-énekekből!
4 Hogyan énekelhetnénk éneket az ÚRról idegen földön?
Zsolt 137,1-4.
SION ÉNEKE
Amikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Sionra gondoltunk. (Zsolt 137,1)
A 137. zsoltár verseit olvasva, szinte érzem az idegen földön számkivetettségben élő nép fájdalmát és gyötrődését. Már nem reménykedtek abban, hogy valaha is visszatérnek hazájukba. A babilóniai fogságban a nép úgy érezte, Isten elhagyta őket, és ezentúl már semmi okuk az örvendezésre.
Amikor fizikai nehézségekkel kell szembesülnünk, szeretteink vagy más hozzátartozónk elvesztésekor, az általunk érzett fájdalom és szomorúság a fogságban lévőkéhez hasonló. De amikor figyelmesebben elolvastam a zsoltáros szavait, arról kaptam bizonyosságot, hogy a szép napok véglegesen még nem múltak el. Biztosak lehetünk abban, hogy bármilyen fogságba is kerüljünk, Isten mindig velünk van. És mivel velünk van, ezért nincs mitől félnünk. Bátran énekelhetjük a "Sion énekét", dicsérve Istent, aki közel van hozzánk, aki a mi Vigasztalónk, és aki sohasem hagy magunkra.
Imádság: : Drága mennyei Atyánk, köszönjük, hogy emlékeztetsz, hogy bárhol is vagyunk, bármivel is kell szembe néznünk, semmiképpen sem vagyunk egyedül, mert te velünk vagy. Ámen.
Saját "Babilonunk folyóvizeinél", mi is énekelhetünk Istenünk hűségéről.
Sherry Brooks Martin (Dél-Karolina, USA)
