1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. 2 Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!" 3 Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. 4 Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. 5 Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. 6 Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, 7 és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. 8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. 9 Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. 10 A tanítványok ezután hazamentek.
11 Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, 12 és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. 13 Azok így szóltak hozzá: "Asszony, miért sírsz?" Ő ezt felelte nekik: "Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették." 14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. 15 Jézus így szólt hozzá: "Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: "Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom." 16 Jézus nevén szólította: "Mária!" Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: "Rabbuni!" - ami azt jelenti: Mester. 17 Jézus ezt mondta neki: "Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez." 18 Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: "Láttam az Urat!", és hogy ezeket mondta neki.
Jn 20,1-18.
HALLOD?
Jézus nevén szólította: "Mária!" Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: "Rabbuni!" - ami azt jelenti: Mester. (Jn 20,16)
János a feltámadás történetét Mária Magdalénán keresztül meséli el, aki szerette Jézust. Mária látta Jézust a kereszten és hallotta, amikor azt mondta, "Elvégeztetett!" Tudta, hogy Jézus meghalt. A harmadik napon éppen ezért egy holttesthez sietett, és eszébe sem jutott, hogy egy csodának lesz szemtanúja.
János beszámolójából kiderül, hogy Mária nem hitt Jézus feltámadásában egészen addig, amíg Krisztus nevén nem szólította. De amikor meghallja a saját nevét, Krisztus felé fordul.
A legtöbb ember ugyanígy van ezzel: azért hiszünk, mert Krisztus nevünkön szólított. Talán egy istentiszteleten történt, vagy bibliaolvasás közben; egy jó könyv olvasása alkalmából, vagy egy erdei kirándulás során. Talán egy mély fájdalom vagy kétség között. Az is előfordul, hogy egy ragyogó, napsütéses napon döbbenünk rá, hogy Krisztus valóban él és velünk van.
Mária hallotta, ahogy Jézus nevén szólította és hitt. Csak ez a személyes megtapasztalás vezethet hithez, senkit nem tudnak külső bizonyítékok meggyőzni. Aki ezt átélte, az ragaszkodik az igazsághoz, hogy Krisztus megszólította, és bizonyságot tesz másoknak arról, hogy Jézus Krisztus ma is él.
Imádság: : Úr Jézus, feltámadott Krisztus, köszönjük, hogy nevünkön szólítottál és hallhattunk téged. Ámen.
Krisztusban hitre jutni nem bizonyítékokon múlik.
Joe E. Pennel Jr. (Tennessee, USA)
