2014. április 7. hétfő

Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor "távol" voltatok, "közel" kerültetek a Krisztus vére által.

Ef 2,10-13.

KÖZÖS "PONT"

Mindenkinek ugyanaz az Ura... (Róm 10,12)

Mindig furcsa és ismeretlen érzések futnak át rajtam, amikor meghívásra egy másik vallási felekezet miséjén, istentiszteletén veszek részt. Először az idegen arcok közötti ismerős tekintetek keresésének hiábavalósága, másodszor a szertartás mássága, számomra szokatlan felépítése kelt némi bizonytalanságot bennem. Az énekek, a templom falaiban oldódó mész illata, a festmények árnyai és fényei, az ereklyék csillogása, a függönyök ráncai, a harmónium hangja is más.
Összekulcsolt kézzel, lehajtott fővel ülök az utolsó pad legszélén, a mellettem ülő idősebb hölgy elém csúsztat egy énekes könyvet, magamban olvasom a kottafejek alatt futó apró betűs sorokat, a dallam nem ismerős, nem éneklem, zavarban vagyok. A második versszaknál már legalább a refrént halkan dúdolom, az valamennyire rögzült bennem első hallásra, aztán a következőnél már a teljes énekkel próbálkozom. Lassan beleolvadok én is a misztériumba, érzem, hogy Isten egyszerre ölel át mindnyájunkat. "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy..." - kezdődik az ima és ezzel végképp megvan a közös pont, a fohász, amit Jézus tanított nekünk.
Különböző felekezetekhez tartozunk akár születésünktől fogva, akár későbbi választásaink szerint, de egyek vagyunk mind az univerzum teljességében, ahogy utunk, igazságunk, életünk, megváltásunk személye is csak egy lehet, örök tanítónk, Jézus Krisztus...

Imádság: Urunk a te szereteted kapcsoljon össze minket. Ámen.

Jézus Krisztusban mindenki embertársunkká lehet.
Paudits Zoltán (Sükösd, Magyarország)

IMÁDKOZZUNK AZ ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELETEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 Április
Ke Sze Cs Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek