2014. április 17. csütörtök

A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: "Uram, te mosod meg az én lábamat?" Jézus így válaszolt neki: "Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted." Péter így szólt hozzá: "Az én lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." Simon Péter erre ezt mondta neki: "Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" Jézus így szólt hozzá: "Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind." Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták."
Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: "Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.

Jn 13,1-17.

SZÉP LÁBAK

Mily szépek a békesség hirdetőknek lábai, akik jókat hirdetnek! (Róm 10,15) Károli Gáspár fordítása alapján.

Fiatal korom óta minden évben részt veszek a nagycsütörtöki lábmosásban és az úrvacsorán. Lelkészként én készítettem elő ezeket a szolgálatokat.
Azon a napon nagyrészt ugyanolyan volt az istentisztelet, csupán a körülmények különböztek a szokásostól. Ez az alkalom Kelet-Afrikában, Kenyában volt, ahol misszionárius voltam, és az egyik kedves barátom és munkatársam, Jackson lábát mostam meg.
Jackson, apjának törzsében, a maszájok között gondozott gyülekezeteket. A távoli falvakba nehéz volt autóval eljutni, ezért a talpán vastag bőrkeményedések és sebek keletkeztek a gyaloglástól, amíg megtette az utat a gyülekezetekhez. Ahogy mostam a lábát, rájöttem milyen szépek, mert épp olyanok, mint Jézus lábai; jó hírt vittek, amerre csak jártak.
Szolgálatunk apró tetteit talán nem veszi észre, vagy nem értékeli a világ, de az élet Ura meglátja. Micsoda kiváltság ugyanazzal a szeretetteljes lelkülettel szolgálni, ami Jézust is mozgatta!

Imádság: Drága Jézus, köszönjük, hogy megélted a szeretet szolgálatát világunkban. Segíts, hogy kövessük példádat. Nyisd meg szemeinket, hogy meglássuk a szeretet és a mások iránti szolgálat lehetőségeit, a te dicsőségedre. Ámen.

A mások iránti szolgálat, Jézus iránti szolgálat is.
Eugene Van Alstyne (Oklahoma, USA)

IMÁDKOZZUNK A MISSZIONÁRIUSOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 Április
Ke Sze Cs Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek