2014. április 23. szerda

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

1Jn 1,5-10.

BÁTORSÁG BEVALLANI

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden hamisságtól. (1Jn 1,9)

Mindennél jobban féltem attól, hogy hibákat követek el. Ha véletlenül valamit elrontottam, hallgattam róla és reméltem, hogy senki sem jön rá.
Az ötvenes éveimben kerültem az üzleti szférába. Egy nap valaki hibázott munka közben, és a főnök már közölni akarta a felelőssel, hogy nem tolerálja a hibákat. Óriási görccsel a gyomromban, odaléptem hozzájuk, és bevallottam: "Az én hibám volt, én nem adtam helyes információt." Csend lett a szobában. A főnököm hitetlenkedve nézett rám. Először féltem a szidástól, amit kapni fogok, de aztán éreztem, hogy megnyugszom. A hibám beismerése békességet hozott a lelkembe.
A bűnvallás békességet ad, és helyreállítja kapcsolatunkat az Úrral. Minél hamarabb bevalljuk bűneinket, annál kevesebb ideig feszül a fal Isten és közöttünk. Ha nem ismerjük be a hibáinkat, akkor falakat építünk a személyes kapcsolatainkban is. Az emberek, akik ellen vétünk, talán soha nem jönnek rá, hogy a mi hibánk volt, de a leleplezéstől való félelem tönkreteheti a barátságunkat. Az Istennel és emberekkel való megbékélés a bűnvallással kezdődik. Amikor beismerjük a tökéletlenségünket, felszabadulunk.

Imádság: Urunk, köszönjük a szabadságot, amit a bűnvallás hoz. Adj erőt, hogy kiemelkedhessünk a bizonytalanságunkból, és be tudjuk ismerni, ha tévedünk. Ámen.

Az őszinte szív egységre vezet Istennel és másokkal.
Cathy Stewart (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKET ÁRTATLANUL GYANÚSÍTANAK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 Április
Ke Sze Cs Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek