2014. július 20. vasárnap

Ekkor így szólt az ÚR igéje Illéshez: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő ÚRra mondom, hogy nincs honnan vennem. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk. Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az ÚR esőt nem ad a földre. Az asszony elment, és Illés beszéde szerint járt el. És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is minden nap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az ÚR ígérete szerint, amit megmondott Illés által.

1Kir 17,8-16.

ÉTEL-SZOLGÁLAT

Jézus mondta: "Példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek." (Jn 13,15)

A főzés soha nem volt erősségem. Nincs természetes adottságom, hogy finom, ízletes ételeket készítsek a családomnak. A folyamatos konyhai kudarcok a főzést nehéz házimunkává tették.
Elkezdtem naponta imádkozni, kérve Istent, adjon kitartást és tehetséget, de az Isten válasza nem a nagyobb tehetség volt. A hozzáállásomban történt változás. Isten nyilvánvalóvá tette számomra, hogy a tápláló eledel biztosítása a családomnak szolgálat. Ahogy a Bibliában is látjuk, a szolgálat nem mindig könnyű, és nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy hatékony legyen. A cipő befűzése, az edény elmosogatása, egy levél megírása, olyan tevékenységek, melyekkel szolgáljuk valaki alapvető szükségét kedvességgel, szeretettel és együttérzéssel. Jézus szolgált tanítványainak, megmosva lábaikat! Valóban olyan kellemetlen számomra egy ebédet megfőzni?
Új szolgálatkészséggel mentem vissza a konyhába, és az eredmény bámulatos lett. A főzéssel és takarítással töltött idő mind a Jézus hozzánk való igaz szeretetéről beszél; olyan szolgálatkészségről, melyet átadhatunk szeretteinknek, hogy azután viszonzásul ők is továbbadják másoknak. Az ételeim még messze nem tökéletesek, de olyan kézzel és szívvel készülnek, amelyek felmutatják az Isten cselekvő szeretetét.

Imádság: Urunk, kérünk, segíts másoknak szeretettel és odaadással szolgálnunk! Ámen.

Isten szeretetét mutatjuk fel, amikor másoknak szolgálunk.
Wendy Baker (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÉTELEINKET KÉSZÍTŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 Július
Ke Sze Cs Szo Va
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek