2014. augusztus 14. csütörtök

Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk. A gazdagok tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal, gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet.

1Tim 6,17-19.

ADAKOZÓ SZÍV

Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát. (Lk 21,3-4)

A lelkészünk 9 éves fia rajong a baseballért, és nagyon szeret elkapó játékos lenni. Mióta megtudta, hogy baseball játékos vagyok, minden találkozásunkkor arra kért, hogy játsszak vele. Így hát megegyeztünk, hogy szerda esténként dobálgatni fogunk a gyülekezeti játszótéren, és ő lesz az elkapó játékos. Egyik szerda este, mikor a játszótérre mentünk, észrevettem, hogy nagyon nézi a földet. Megkérdeztem, hogy mit csinál. Azt mondta, hogy apró pénzt keres, hogy betehesse a perselybe.
A Biblia tele van pénzről szóló történetekkel és példázatokkal. Lukács evangéliumából az özvegyasszony adománya nagy hatással volt rám. Mikor ez a kisfiú eldobott és elfelejtett aprót keresett a játszótérre vezető ösvényen, akarva akaratlanul is az özvegyasszony jutott eszembe. Minden nap érzem a pénz nyomását, de ez az özvegy és a kisfiú megmutatta, hogyan ajánljam fel szabadon és nagylelkűen mindenemet, amim van. Mikor adományozunk, tudhatjuk, hogy Isten gondot fog viselni rólunk, ahogy azt a liliomokkal és verebekkel is teszi.

Imádság: Köszönjük Istenünk, hogy megáldasz minket, és mi is áldássá válhatunk mások számára. Ámen.

Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! (Mt 10,8)
Joshua Stueve (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ANYAGI PROBLÉMÁKKAL KÜZDENEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek