2014. augusztus 21. csütörtök

Az ÚR azonban ezt mondta Sámuelnek: Meddig bánkódsz még Saul miatt, hiszen én elvetettem, és nem marad Izráel királya? Töltsd meg olajjal a szarudat, és indulj! Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert ennek a fiai közül szemeltem ki a királyt. Hogyan mehetnék oda? - kérdezte Sámuel. Ha meghallja Saul, megöl engem. De az ÚR ezt mondta: Vigyél magaddal egy üszőborjút, és ezt mondd: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak. De Isait hívd meg az áldozati lakomára. Én pedig majd tudtodra adom, hogy mit kell tenned: azt kend fel, akit én mondok neked! És úgy tett Sámuel, ahogyan az ÚR megmondta neki. Amikor megérkezett Betlehembe, remegve mentek eléje a város vénei, és azt kérdezték: Békés szándékkal jöttél-e? Békés szándékkal - felelte. Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az ÚRnak. Szenteljétek meg magatokat, és jöjjetek velem az áldozatra! Miután szentnek találta Isait és fiait, meghívta őket az áldozati lakomára. Amikor megérkeztek, és meglátta Eliábot, ezt gondolta: Biztosan ez lesz az ÚR felkentje, aki most itt van. De az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van. Ekkor Abinádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Azután Sammát vezette oda Isai, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az ÚR. Így vezette oda Isai Sámuel elé mind a hét fiát, de Sámuel ezt mondta Isainak: Ezeket nem választotta az ÚR. Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Minden fiad itt van? Hátra van még a legkisebb - felelte ő -, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel azt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik. Üzent tehát neki, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend fel, mert ő az! Sámuel pedig fogta az olajos szarut, és felkente őt testvérei jelenlétében. Akkor az ÚR lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. Sámuel pedig elindult, és elment Rámába.

1Sám 16,1-13.

A KÜLSŐT NÉZVE

Mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden gondolatot és szándékot. (1Krón 28,9)

Elmentem az üzletbe, és egy kinézetre jó állapotú gázcilindert kértem otthoni kályhánkba. Az eladó erősködött, és végül örömmel elfogadtam egy világos vörös cilindert, amely majdnem teljesen újnak látszott. Amikor odahaza a gáztűzhelyhez csatlakoztattam, egy sziszegő hang figyelmeztetett, hogy valószínűleg a gáz szivárog. A gázszag igazolta a félelmemet. Visszamentem az üzletbe, hogy cseréljék ki a cilindert egy másikra. Egy régi, rozsdás cilindert kaptam, de mivel az nem szivárgott, elégedett voltam.
Gyakran túl nagy értéket tulajdonítunk a külsőnek, amely nem szükségszerűen tükrözi egy dolog vagy személy belső állapotát. Saul jóképű ember volt, de miután Izrael királya lett, szíve elfordult Isten parancsolataitól. Később Isten Lelke is elhagyta. Isten azt mondta Sámuelnek, hogy kenjen fel egyet Jesse fiai közül Izrael királyának. Amikor meglátta Eliábot, Sámuel azt gondolta, hogy ő az, akit az Isten választott, de az Úr azt mondta, hogy Isten nem a külsőt, hanem a szívet nézi. Végül Jesse mind a hét fia elhaladt Sámuel előtt, de Isten egyiket sem választotta. Dávid lett Izrael felkent királya. Isten nem a megjelenése miatt választotta Dávidot, hanem mert Isten szíve szerinti férfi volt. (ApCsel 13,22)

Imádság: Drága Istenünk, segíts úgy látnunk, ahogy te, hogy ne a külsőt, hanem a szívet nézzünk. Ámen.

Isten a hűséges szívet értékeli.
Pramila Barkataki (Uttar Pradesh, India)

IMÁDKOZZUNK A VILÁG VEZETŐIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek