Azután fölkerekedtek Izráel fiai Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. Az ÚR pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.
2Móz 13,20-22.
VISZONYÍTÁSI PONTOK
Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. (Zsolt 119,105)
Szürke hamujával öntötte le a tájat a hajnali köd. Tetőtől talpig beterítette a házakat a tejszerű fátyol, az utakon alig lehetett pár méteres a látótávolság. A buszmegállótól gyalogoltam munkahelyem felé. A szembejövők arcát nem lehetetett felismerni, csak már akkor, amikor mellém értek, a ködös háttér csupán árnyaik rajzolatát mutatta, és a járdák kockakövei lépteik koppanását visszhangozták. A temető, a templom és a kórház mellett haladok el minden nap, oda és vissza, kétszer.
Ma nem látom az épületeket, pár óra alatt egy vak világot teremtett a természet, amelyben az ember kizárólag az érzékeire hagyatkozhat. Olyan ez, mintha sötétben tapogatózva járnánk, bár ott gyertyát gyújthatunk, lámpát kapcsolhatunk, hogy tájékozódjunk, itt ebben a mérhetetlen ködben viszont az sem segít. Vannak azonban viszonyítási pontok, egy-egy fa, pad, ostoros lámpa az út szélén, egy emlékmű, szobor, ami segít behatárolni a helyeket, amelyekből tudom, hogy merre néz a templom tornyán álló rézkereszt, hol van a kapubejáró a temetőbe.
Életünk viszonyítási pontjait is meg kell találnunk, elsődlegesen önmagunkban és másokban, fel kell ismernünk, hogy minden élethelyzetünkben - még ha láthatatlanul, ködbe rejtőzve is - benne van az Isten.
Imádság: Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Ámen. (Zsolt 25,4)
Megismerteted velem az élet útját... (Zsolt 16,11)
Paudits Zoltán (Sükösd, Magyarország)
