2014. szeptember 21. vasárnap

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza. Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.

Gal 6,2-10.

KI HOZOTT VÁLTOZÁST?

Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat. (1Thessz 5,11)

Tizenéves voltam, mikor a gyülekezetünk egy egész héten át tartó lelki konferenciát rendezett. Az első estén sehol sem találtam a helyemet. A kicsiknek szervezett programokhoz túl öreg voltam, a középiskolásokhoz pedig túl fiatal. Emlékszem, amint a paplak pincéjének lépcsőjén üldögéltem, valaki lefelé igyekezett a középiskolás csoportba. Mikor meglátott, megállt beszélgetni velem. Azon az éjszakán, anélkül, hogy tudta volna, megváltoztatta az életemet.
Szinte mindannyian találkoztunk már valakivel, aki alapvető pozitív változást hozott az életünkbe és a Krisztussal való kapcsolatunkba, valakivel, aki életünk egy fordulópontján időt szánt ránk, mikor ezt senki más nem tette meg. De milyen gyakran jut eszünkbe, hogy ezt mi is megtegyük valakivel?
Keresztyén hitünk gyakorlása során szükségünk van emberekre, akik időt szánnak irányításunkra és tanításunkra. Ugyanakkor vannak barátaink, akik felelősséggel hordoznak és bátorítanak minket. S ami talán a legfontosabb, hordozhatjuk egymás terhét, és megoszthatjuk hitünket másokkal. Ily módon mindannyian segítünk egymásnak a hitben való növekedésben.

Imádság: Urunk, adj nekünk bölcsességet és indíttatást, hogy ma mi is bátoríthassunk valakit. Ámen.

Kinek van ma szüksége rám, hogy kinyújtsam felé a kezem?
Jason Ponzio (Georgia, USA)

IMÁDKOZZUNK A LELKI BARÁTOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 Szeptember
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek