2014. október 3. péntek

Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.

Ef 5,19-20.

ISTENT ISMERVE

Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket. (Ef 5,19)

Templomtól távol nőttem fel, és Jézust, mint megváltót, csak húszas éveim elején ismertem meg. Visszatekintve úgy látom, soha sem maradtam vallásos útmutatás nélkül, csak éppen nem úgy kaptam, ahogyan a többi templomba járó gyerek.
Isten minden vasárnap reggel a közelébe vont, amint testvéreimmel együtt leültünk édesanyám hatalmas reggelijét elfogyasztani. Népzene hangjai csendültek fel a lemezjátszóból. Az akusztikus gitár egyenletes üteme szinte élt, énekesek kellemes hangon szenvedéllyel énekeltek a becsületes életről, bűnös cselekedetekről és a halál utáni életről.
Emlékszem, hogy nagy örömmel és élvezettel énekeltük ezeket a dalokat a reggeli mellett egy-egy harapás és kortyolás között. Széles mosollyal, a lábammal dobolva imádtam és dicsőítettem az Istent, és még csak nem is tudtam róla!
Nincs felőle kétségem, hogy a zene szeretete által ismertem meg Istent. Gyakran tanulhatunk Istenről azokból a dolgokból, amelyeket élvezettel teszünk. Akár famunkával vagy sütéssel, operával vagy művészetekkel, lepke vagy pénzérme gyűjtéssel foglalkozunk, egy újfajta szemlélettel tekinthetünk ezekre és felfedezhetjük bennük mindazt, amit Isten meg akar mutatni számunkra szívünk szenvedélyén keresztül.

Imádság: Istenünk, adj nekünk bölcsességet, hogy megérthessük, hogyan szolgálhatunk neked. Ámen.

Érdeklődési körömből mi von közelebb Istenhez?
Miyoko E. Hikiji (Iowa, USA)

IMÁDKOZZUNK A ZENÉSZEKÉRT, ÍRÓKÉRT ÉS A MŰVÉSZEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 Október
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek