2014. október 25. szombat

Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.

Zsolt 1,1-3.

REGGEL ISTENNEL

Az Úr törvényében gyönyörködik és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. (Zsolt 1,2)

Ahogy felébredtem, rögtön az aznapi teendőim listáját rendezgettem a fejemben. Végigfutva a listán gondok és aggodalmak rohantak meg a családommal kapcsolatban. A tennivalók és a családomról való gondoskodás terhe mintha az egész testemet letaglózta volna. A nyaki izmaim megfeszültek, és már a felkelésre is alig tudtam koncentrálni.
A Bibliámért nyúltam, és felültem ágyamban. A bibliaolvasás és a napi Csendes Percek olvasása közben a stressz kezdett feloldódni bennem. Elolvastam még egy áhítatot, majd imádsággal zártam a csendességem.
Ezután, az Istennel töltött idő után a teendőim listája még mindig megvolt, de már több lehetőséget láttam a megoldásukra. Holnap újabb teendők teremnek majd, de ha Istennel próbálom kezelni őket imádságban és csendességgel, meg fogom tudni oldani.

Imádság: Istenünk, ha életünk gondjai ránk nehezednek, csendesíts le, hogy rád figyelhessünk. Ámen.

Ha reggel Istenbe kapaszkodunk, könnyebben nézünk szembe a napunkkal.
Norma P. Marroquin (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKET ELBORÍTANAK A MINDENNAPI GONDOK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 Október
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek