Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket. Mert amilyen bőséggel részünk van a Krisztus szenvedéseiben, Krisztus által olyan bőséges a mi vigasztalásunk is.
2Kor 1,3-5.
SZOKATLAN EDÉNYEK
Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak. (2Kor 4,7)
A legutóbbi munkatársi csendesnapunkon előadónk arra kért minket, hogy emlékezzünk vissza egy olyan időszakra az életünkben, amikor Isten kegyelmének egy "szokatlan edényével" találkoztunk. Ez a kérdés eszembe juttatta néhány évvel ezelőtti élményemet, mely igen fontos esemény volt lelki életemben.
Egy kávézóban ültem a barátnőmre várva. Baseball sapkát viseltem, hogy valamelyest leplezzem a kemoterápia miatt elvesztettem a hajam látványát. Egy fiatalember lépett az asztalomhoz: "Megkérdezhetem, kezelés alatt áll?" Igennel feleltem, mire ő: "Az anyukám is." Röviden elbeszélgettünk a betegségem történetéről, majd így szólt: "Remélem, jobban lesz."
Ettől a találkozástól kezdve arra törekedtem, hogy megszólítsak minden olyan személyt, aki nyilvánvalóan rákos beteg, s lehetőséget adjak neki a diagnózisa és a kezelése történetének elmesélésére. Az ő történetük ajándék és kegyelem a számomra. Mindig mondok egy imát ezekért a bátor emberekért.
Ez a fiatalember Isten kegyelmének szokatlan cserépedénye volt számomra. A találkozásunk óta remélem, hogy én is ilyen edény lehetek mások számára.
Imádság: Istenünk, köszönjük azokat, akik kegyelmedet közvetítik számunkra. Hadd lehessünk mi is ilyen eszközök mások felé. Ámen.
Készen állok arra, hogy megmutassam Isten kegyelmét azoknak, akiket ma az utamba küld.
Lynne Deming (Tennessee, USA)
