2014. december 19. péntek

Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.
Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.

Zsolt 1,1-3.

ELEFÁNTOK ÉS TÜCSKÖK

Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! (Fil 4,8)

Volt már valaha elefánt a házunkban? Minden bizonnyal még nem. De ha lett volna egy, pontosan tudtuk volna, hogy éppen hol tartózkodik. Volt már valaha tücsök a házunkban? Tavaly nálam volt egy, és napokig kerestem. Füleltem az éles ciripelést, de mindig pont akkor hallgatott el, amikor úgy gondoltam, hogy rátaláltam. Sok időt töltöttem a kis tücsökkel - kerestem és hallgatóztam. Egyik nap, amikor nem a tücsökre összpontosítottam, eltűnt a házamból.
Vannak idők, amikor az élet "elefántokat" hoz - a halál, a válás vagy betegség nagy próbáit. Mégis, a legtöbb esetben napjainkat a tücskökkel töltjük: az élet apró dolgaival, amelyek idegesítenek, megpróbálnak, uralják gondolatainkat, és elterelik figyelmünket a fontosabb dolgokról.
Amikor úgy tapasztaljuk, hogy napjaink tele vannak tücsök ciripeléssel, halkítsuk le azokat tudatosan a Szentírás és imádság által, az Úr felé fordulva. Gondolhatunk valami igazra, valami tisztára, valami nemes és dicséretreméltó dologra. Amikor Isten szavára figyelünk, nem fogjuk már hallani a tücsköket.

Imádság: Urunk, vond magadhoz gondolatainkat a mai napon, és mutasd meg, miként akarsz használni minket. Ámen.

Amikor Istenre gondolok, nem hallom a "tücsköket".
Michael Vaughn (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK KÜZDENEK, HOGY ISTENT MEGHALLJÁK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 December
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek