2014. december 21. vasárnap

Akkor így imádkozott Anna:
Örvendez szívem az ÚRban, visszaadta erőmet az ÚR. Felnyílt a szám ellenségeim ellen, mert örülhetek szabadításodnak. Nincs olyan szent, mint az ÚR, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. Ne beszéljetek oly sokat, büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket Ő méri le. A hősök íja összetörik, de az elesettek erőt öveznek fel. A jóllakottak elszegődnek kenyérért, de akik éheztek, folyton ünnepelnek. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia volt. Az ÚR megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét. Az ÚR tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal. Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki. Mert az ÚRéi a föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget. Híveinek lábát megőrzi, de a bűnösök a sötétben vesznek el. Senkit sem tesz hőssé a maga ereje. Összetörnek, akik az ÚRral szállnak perbe, mennydörög ellenük az égben. Megítéli az ÚR az egész földet, de királyát megerősíti, felkentjének hatalmat ad.

1Sám 2,1-10.

A NAGY SZABADÍTÁS ÉNEKEI

Az Úr a szegényt leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki. (1Sám 2,8)

A Bibliában három éneket jegyeztek fel, melyek arról szólnak, hogy Isten újra visszafordul népéhez. Anna örvendezett, megszabadulva meddőségéből. Mózes és Miriám vezették az éneket, amikor az izraeliek megmenekültek Egyiptomból. (2Móz 15,20-21). Mária, Jézus anyja, a szabadulást ünnepelte, melyet fia szerez majd. (Lk 1,46-55)
Ezekből az énekekből sok mindent megtudhatunk Isten természetéről és akaratáról. Anna arról énekelt, hogy Isten felemeli a szegényeket, akiket mi gyámoltalannak és érdemtelennek gondolunk. Egy új célt találunk, ha megtanuljuk értékelni az embereket, akiket eddig nem tartottunk fontosnak.
Mózes a nagy szabadítást abban látta, ahogyan Isten szeretettel vezette a népét. (2Móz 15,13) A hatalom nem a nyers erőben volt, hanem Isten szeretetében. Új célt találunk abban, ha felfedezzük, hogy semmi jó nem származik az erőszakból és megtorlásból, hanem csak a szeretetből.
Mária a nagy szabadítást az isteni kegyelem megnyilvánulásaként írta le (Lk 1,50). Isten felemeli a lenézetteket, akik felismerik Istenre szorultságukat. Céljaink megvalósulása nem a saját erőnkön és hatalmunkon múlik, hanem a szeretet erején, ami az Úrtól jön, és az egymással való közösségből.

Imádság: Urunk, hangold életünket szabadításodra, melyet kegyelmedből és igazságodból rendeltél. Ámen.

Ma miről szól az Istent dicsőítő énekem?
Eleanor Shepherd (Quebec, Kanada)

IMÁDKOZZUNK A LELKÉSZNŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 December
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek