2014. december 24. szerda

Jézus szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: "Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged." Mire ő így válaszolt: "Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?" Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

Lk 2,41-52.

SZENTESTE

Jézus így válaszolt: "Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?" (Lk 2,49)

Egy vegyes családban nyolc gyerek apja vagyok. Feleségemmel az előző házasságokból hozott gyerekek mostohái vagyunk. Mostohaszülőnek lenni néha nagyon kemény és hálátlan feladat. Mindketten hallottunk már ilyet: "Te nem vagy az apám", "Nem kell rád hallgatnom". Miközben ez a fajta családi együttélés nem könnyű, mégis erősödünk, amikor egy-egy akadályt legyőzünk. Mivel tudjuk, hogy Isten kegyelme nagyobb, mint a válás és az ebből fakadó elszakadás, ezért Krisztust tartjuk családi életünk középpontjában.
Isten döntése, hogy Jézus által egy emberi családba lép be, reményt ad. Igeszakaszunk Lukács evangéliumból egy nagyon is emberi helyzetet mutat be Jézus gyerekkorából. Mária és József elhagyták valahol Jézust Jeruzsálemben. Háromnapi keresés után nem otthon, hanem a templomban találták meg. El tudom képzelni József érzéseit, amikor azt mondja neki Jézus, "Hát nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?"
A történet emlékeztet, hogy Isten mindnyájunknak Atyja. A jó hír az, hogy Jézus megtapasztalta, milyen emberként élni, emberi családban, és emberi halált halni a bűneink büntetéseképp. Krisztus áldozatán keresztül mind egy nagy vegyes család vagyunk, és hívhatjuk mi is Istent Atyánknak.

Imádság: Atyánk, köszönjük, hogy Krisztuson keresztül mindannyian egy nagy család tagjai vagyunk. Ámen.

Mindannyian Isten gyermekei vagyunk.
Michael Beck (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK A VEGYES CSALÁDOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2014 December
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek