2015. január 8. csütörtök

Azután eljött az ÚR angyala, és leült Ofrában a cserfa alatt, amely az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóásé volt. A fia, Gedeon, éppen búzát csépelt a présházban, hogy megmentse Midján elől. Az ÚR angyala megjelent előtte, és így szólt hozzá: Az ÚR veled van, erős vitéz! Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, URam, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, hogy hogyan hozott ki bennünket az ÚR Egyiptomból? Most meg eltaszított bennünket az ÚR, és Midján kezébe adott! Az ÚR ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged! Gedeon ezt mondta neki: Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám házában. Az ÚR így válaszolt neki: Majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egy ember volna. Erre ő így szólt hozzá: Ha elnyertem jóindulatodat, add nekem valami jelét annak, hogy valóban te beszélsz velem! Ne távozz el innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom ajándékomat, hogy eléd tegyem. - Az ezt mondta: Itt fogok ülni, amíg vissza nem térsz. Ekkor Gedeon elment, és elkészített egy kecskegidát, meg egy véka lisztből kovásztalan kenyeret. A húst egy kosárba tette, a hús levét meg egy fazékba, azután kivitte hozzá a cserfa alá, és odatette eléje. Az Isten angyala ezt mondta neki: Vedd a húst és a kovásztalan kenyereket, tedd le erre a sziklára, és öntsd rá a levét! Ő úgy cselekedett. Ekkor az ÚR angyala kinyújtotta a kezében levő botot, és a végével megérintette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Erre a sziklából tűz csapott ki, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Az ÚR angyala pedig eltűnt a szeme elől. Amikor Gedeon látta, hogy az ÚR angyala volt az, ezt mondta: Jaj nekem Uram, ó URam, mert az ÚR angyalát láttam színről színre! Az ÚR azonban ezt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! Ezért Gedeon oltárt épített ott az ÚRnak, és így nevezte el: Az ÚR a békesség. Még ma is ott van ez Ofrában, Abíezer nemzetségének a földjén.
Ugyanazon az éjszakán ezt mondta neki az ÚR: Végy egy bikát apád barmai közül, egy kifejlett hétéves bikát. Rombold le apád Baal-oltárát, a mellette levő szent fát pedig vágd ki! Azután építs oltárt Istenednek, az ÚRnak, ennek az erődnek a tetején, a kőrakásból. Vedd a bikát és áldozd fel égőáldozatul a kivágott szent fa hasábjain! Gedeon tíz embert vett maga mellé a szolgái közül, és úgy tett, ahogyan megparancsolta neki az ÚR. De nem merte nappal megtenni, mert félt apja háza népétől és a városbeli emberektől; ezért éjjel tette meg.

Bír 6,11-27.

ISTEN EREJÉVEL HALADVA

Az Úr angyala megjelent Gedeon előtt, és így szólt hozzá: Az Úr veled van, erős vitéz. (Bír 6,12)

Néhány évvel ezelőtt Isten elhívását éreztem a gyermekek közötti szolgálatra egy nagy gyülekezetben. De csak a magam alkalmatlanságát láttam egy ilyen feladatra. Miután egy ideig ellenálltam a hívásnak, és jelt kértem Istentől, hamarosan beláttam, hogy amikor átadtam magam, és az Úrra hagyatkoztam, megadta a szükséges rátermettséget.
Magamban alkalmatlan vagyok, de hiszem, hogy Isten nem ad elvégzendő feladatot anélkül, hogy ne adná meg hozzá a képességet is. Ezekkel a gondolatokkal engedelmeskedtem Isten hívásának, és végeztem a gyermekek közötti szolgálatot 13 éven át. A jutalmam az volt, hogy láthattam a gyerekek életének változását. Ma pedig már időnként úgy hallok felőlük, hogy imádságokat és anyagi támogatást kérnek a misszionáriusi, lelkészi, sőt a gyermekek közötti szolgálatukhoz.
Hasonlóságot vélek felfedezni az én megtapasztalásom és Gedeon története között. Isten "erős vitéznek" hívta Gedeont, még jóval azelőtt, hogy Gedeon képesnek látta volna magát az Istentől elvárt feladat végrehajtására.
Szeretnék Gedeonhoz hasonlítani, bízva abban, hogy nincs számunkra rendelt túl nagy feladat, mert Isten ellát minket minden szükségessel a ránk bízott feladat elvégzésére.

Imádság: Urunk, segíts követni téged, és bízni, hogy megadod a szükséges képességet a feladat elvégzéséhez. Ámen.

Ha Isten elhív egy feladatra, felvértez a szükséges dolgokkal.
Rebecca Seaton (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK A GYERMEKEK KÖZÖTT SZOLGÁLÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Január
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek