2015. január 24. szombat

Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében. Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében.

ApCsel 9,26-28.

LÉLEK ÁLTALI VÁLTOZÁS

Ami lehetetlen az embereknek, Istennek lehetséges. (Lk 18,27)

Hat évvel ezelőtti nyugdíjazásomat követően hetente két nap önkéntesként dolgozom egy helyi missziós állomás konyháján. Néhány hónappal ezelőtt egy, a rehabilitációs programban részt vevő új embert jelöltek ki a konyhai munkára. Hangoskodó, kötekedő volt, nagyon kellemetlen volt együtt dolgozni vele.
Később egy másik részre került. Néhány hétig nem volt kapcsolatom vele egészen a közelmúltig. Mialatt a reggeli terítésnél segédkeztem, bejött, és megkérdezte, hogy vagyok. Köszönöm jól - böktem oda a sablonválaszt. Ekkor azt mondta, hogy szeretne imádkozni velem. Az étkező csendes sarkába vezetett, megragadta a kezemet, és a valaha hallott legszelídebb, alázatos, szívből jövő módon imádkozott. Azonnal nyilvánvaló lett számomra, hogy a Szentlélek munkálkodik az életében. Megdöbbentem, és könnyekig meghatódtam. Gyorsan megölelt, és elsietett.
Amikor először találkoztam ezzel az emberrel, úgy éreztem, kevés esély van az élete megváltozására. De a földi perspektívából tekintettem rá, és nem azt néztem, amit Isten kész elvégezni az életében. Újból megtapasztaltam, hogy sem a szenvedély, sem a fájdalom, sem a bánat nem túl nagy akadály Isten megmentő szeretete előtt.

Imádság: Mindenható Isten, számodra semmi sem lehetetlen. Életünk gondjai között bár mindig az örökkévaló perspektívát tartanánk szemünk előtt! Ámen.

Isten szeretetének semmilyen probléma nem szabhat határt.
Terry W Gabrielson (Kalifornia, USA)

IMÁDKOZZUNK A MISSZIÓS ÖNKÉNTESEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Január
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek