2015. február 12. csütörtök

Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: "Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?" Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: "Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ." És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: "Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?" Ő így felelt: "Senki, Uram." Jézus pedig ezt mondta neki: "Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!")

Jn 8,1-11.

EGY MÁSIK AJTÓN TÁVOZVA

Jézus... ezt mondta nekik: "Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ." (Jn 8,7)

Mindenki élvezte a jelmezbált. Mindenki, a legkisebb babától a legöregebb nagypapáig álruhába öltözött. Volt játék, étel és sok móka. Az este végének közeledtével a szervező köszönetet mondott mindenkinek, és külön megköszönte nekünk, hogy segítettünk az esemény lebonyolításában. Megvártuk, míg a fiúk, lányok és az anyukák jókedvűen elmennek, hogy rendet rakhassunk. Az apák egy másik ajtón távoztak, hogy visszatérjenek börtöncelláikba.
Mi, önkéntesek, a helyi településről jöttünk; legtöbben keresztyén gyülekezetek tagjai vagyunk. Szomorú, hogy közösségünkben nem mindenki ért egyet azzal, amit teszünk. Valójában néhányan meglehetősen ellenségesek a rabokkal szemben, azért a rossz dologért, amit elkövettek. Pedig Bibliánk emlékeztet arra, hogy egyikünk sem bűntelen. Krisztus által bocsánatot nyertünk, és mi ezt a szeretet és elfogadást ki akarjuk terjeszteni másokra. Imádkozunk, és reméljük, hogy segíthetünk a rabokat és családjaikat meggyőzni Isten irántuk való szeretetéről.

Imádság: Drága Urunk, segíts, hogy jóindulattal, nem megítélve segítsünk másokon! Ámen.

Hogyan oszthatom meg Isten szeretetét másokkal?
William Findlay (Glasgow, Skócia)

IMÁDKOZZUNK A BÖRTÖNBEN LÉVŐK GYERMEKEIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Február
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek