Jézus tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt. Ő pedig így szólt hozzájuk: "Miről beszélgettek egymással útközben?" Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?" "Mi történt?" - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: "Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt; hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták." Akkor ő így szólt hozzájuk: "Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?" És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok unszolták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!" Bement hát, hogy velük maradjon. És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?" Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.
Lk 24,13-35.
A FÉNY FELÉ
Kezdetben volt az Ige... benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. (Jn 1,1.4)
Öcsémmel azzal töltöttük gyermekkorunkat, hogy éjszaka az erdőben mosómedvékre vadásztunk dél-indianai házunk közelében. Egy sötét, borús éjjelen elfelejtettünk iránytűt vinni magunkkal. Úgy egy óra múlva vadászkutyáink oly messze elfutottak, hogy mire utolértük őket, eltévedtünk. Járkáltunk az erdő mélyén, és próbáltunk visszatalálni az autónkhoz. Végül eszünkbe jutott, amit egyszer apánk tanított nekünk. "Ha egyszer eltévedsz a sötétben, ne járkálj. Nézz át a fák között, és próbálj fényt találni a távolban. Menj a fény felé, és az majd biztonságba vezet." Szóval, ezt tettük.
Mi, keresztyének olykor nem látjuk a célt. Mint a két tanítvány, akik Emmausba tartottak, mi is elbátortalanodunk, amikor elveszítjük Jézust szem elől. Mindössze némi világosságra volt szükségük a tanítványoknak, hogy újra megtalálják életük irányát. Amikor aztán Jézus megmutatta magát nekik, hitük megújult. Így szóltak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?"
A világosság, amire szükségük volt, Jézus szavaiban rejlett. Ha gondokkal küzdünk, és az élet sötétjében járunk, kereshetjük Krisztust a Szentírás igéiben, és mindenkiben és mindenben körülöttünk.
Imádság: Urunk, segíts látni világosságodat életünkben, és add, hogy az irány, amit választunk, hozzád vezessen! Ámen.
Ma Isten világosságát keresem magam körül.
Terry R. Tuley (Tennessee, USA)
