2015. február 23. hétfő

Amikor Jákób föltekintett, látta, hogy már jön is Ézsau, és négyszáz ember van vele. Ekkor szétosztotta a gyermekeket Lea, Ráhel és a két szolgáló mellé. Előreállította a szolgálókat és gyermekeiket, mögéjük Leát és gyermekeit, ezek mögé Ráhelt és Józsefet. Ő maga előttük ment, és hétszer borult le a földre, amíg a bátyjához ért. Ézsau eléje futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak.

1Móz 33,1-4.

VÁLASZD A MEGBOCSÁTÁST!

Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. (Gal 6,1)

Sokkolt, hihetetlennek tűnt és csalódottsággal töltött el, amikor lelkészünket hallgattam legnagyobb bűne megvallása közben. De rögtön azután egy sokkal erősebb érzés árasztott el. Szívembe könyörület és megbocsátás áradt. Bepillantást nyertem Isten szívébe. Ahogy a lelkész ott állt előttünk megbocsátásért könyörögve, a következő szavakat hallottam lelkem mélyén: "Bűnöd megbocsáttatott!"
Egy bukott világ gyermekei vagyunk, és valamennyien szűkölködünk. Hogyan reagálunk egy testvérünk bukásakor?
1Mózes a testvéri szeretet és megbocsátás csodálatos példáját tárja elénk. Jákób ellopta Ézsau örökségét és áldását. Sok évvel később, amikor a testvérek újra találkoztak, Ézsau döntést hozott. Neheztelhetett volna tovább, de úgy döntött, hogy testvérét inkább irgalommal és kegyelemmel fogadja.
Hívő társaink vétkeivel szembesülve mi is választhatjuk a keserűséget és a számonkérést. De dönthetünk úgy, hogy szeretettel kezet nyújtunk botladozó testvérünk felé, és felsegítjük őt.

Imádság: Istenünk, köszönjük véget nem érő kegyelmedet. Köszönjük, hogy szeretsz függetlenül attól, hányszor bukunk el. Segíts továbbadni szeretetedet testvéreinknek! Ámen.

Hogyan közvetítem Krisztus kegyelmét hívő társaim felé?
Mari Leigh Fanning (Alabama, USA)

IMÁDKOZZUNK A GYÜLEKEZETI VEZETŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Február
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek