Felelt Jób, és ezt mondta az ÚRnak:
Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.
Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul? Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám.
Hallgass meg, hadd beszéljek! Én kérdezlek, te pedig oktass engem!
Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.
Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.
Jób 42,1-6.
ATYÁNK EREJE
Jób mondta: Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. (Jób 42,1-2)
Az apámmal való birkózás ötéves korom óta a rituálénk volt. Néha lefogott; néha hagyott nyerni. Ahogy nőttem, a csaták egyre intenzívebbek lettek. 13 éves voltam, amikor legyőztem, és éreztem, hogy minden erejét használta. Mámoros hangulatban voltam - úgy fél percig. Ahogy apa halkan elsétált, a szomorúság érzése öntött el. Erősebb vagyok az apámnál. Ennek nem szabadna megtörténnie. Ha apa nem erősebb nálam, hogyan tudnék felnézni rá, hogy lehetne a védelmezőm?
Az édenkert óta mindig is arra vágyakoztunk, hogy okosabbak legyünk Istennél. Kétségbeesésében Jób is erre jutott. (Jób 10.) Jób nem kevésbé akart nagyobb lenni Istennél, mint amennyire én akartam valójában lefogni az apámat. Úgy tűnt számomra, hogy ha 13 évesen erősebb vagyok apámnál, akkor az én erőm az egyetlen, amire támaszkodnom kell. Jób azt akarta, hogy Isten legyen az erőforrása, azzal a bizonyossággal, hogy Isten gyermeke volt. "Csak hírből hallottam rólad," - mondta Jób - "most saját szememmel láttalak."
Milyen biztató dolog rájönni, hogy üdvösségünk nem a mi saját okosságunkban és erőnkben rejlik! Isten ereje egy szerető erő, amelyben Jóbhoz hasonlóan szabadon megtapasztalhatjuk azt a békét és vigaszt, amit egyedül Isten képes megadni.
Imádság: Ó, Istenünk! Segíts emlékeznünk, hogy tetteink csak akkor számítanak, ha a te erőd lakik bennünk! Ámen.
Ha elismerjük Isten erejét, megtapasztalhatjuk a békességet.
George A. Nye (Oregon, USA)
