Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus, a testvér: Filemonnak, a mi szeretett testvérünknek és munkatársunknak, Appiának, a mi testvérünknek, Arkhipposznak, a mi bajtársunknak és a házadban levő gyülekezetnek. Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, mert hallok a te hitedről és szeretetedről, amely az Úr Jézus és minden szent iránt van benned, és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. A te szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem.
Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami kötelességed volna, a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onézimoszért, aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. Döntésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen. Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, most már nem úgy mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred. Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem. Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel. Én, Pál, saját kezemmel írom ezt, megadom neked! Azt ugyanis nem akarom mondani, hogy önmagaddal is tartozol nekem. Bizony, testvérem, bárcsak hasznodat vehetném az Úrban! Nyugtasd meg az én szívemet Krisztusban.
Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok. Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem. Köszönt téged Epafrász, fogolytársam a Krisztus Jézusban, Márk, Arisztarkhosz, Démász és Lukács, az én munkatársaim. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme a ti lelketekkel!
Filem 1-25.
TÁRSKÉNT FOGADVA
Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd Onézimoszt úgy, mint engem. (Filem 17).
Nemrégiben a Saat Teduh (a Csendes Percek indonéziai kiadása) olvasókörrel ellátogattunk egy börtönbe, közös imádságra a bennlakókkal. A börtönt Isten-nélküli helynek képzeltem. De amint odaértünk, valami csodálatos dolgot találtunk: egy jól szervezett gyülekezetet. Jó adottságuk volt, tehetséges zenészek, sőt kóristák is. Meleg fogadtatásban volt részünk. Megtudtuk, hogy mindennap olvassák a Csendes Perceket, és fejlődnek lelkiekben. Annak ellenére, hogy a börtön falai közt bezárva élnek, Krisztusban szabadságra találnak. Örömmel tölt el a tudat, hogy az imádságban ők is társaink.
Pál Filemonhoz írt leveléből megtanulhatjuk, hogy az emberek meg tudnak változni. Legyenek otthon, az irodában, sőt akár börtönben - a helyszín nem számít. Ahogy Onézimosznak a hite lehetővé tette, hogy másokat szolgáljon, hiszem, hogy a börtönben lakó barátaink is úgy szolgálnak Isten országában. Isten családjának tagjaiként csatlakoznak hozzánk az imádkozók láncolatába szerte a világon.
Imádság: Urunk, köszönjük Krisztusban való társainkat. Taníts minket az irántad való még nagyobb odaadásra! Segíts, hogy áldást jelentsünk, bármerre is járunk! Ámen.
Az imádságban mindannyian társak vagyunk.
Daniel Budiantoro (Jakarta, Indonézia)
