Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Zsolt 23,1-3.
DÉLIDEI BÉKE
Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. (Mt 14,23)
Mikor munkahelyet váltottam néhány éve, elkezdtem a közeli parkban ebédelni. Még a téli hónapokban is próbálok egy kört tenni a parkban, hogy beszívjam a friss levegőt, és Isten jelenlétében legyek. Ez a zajtól, stressztől, mesterséges fénytől távol töltött idő segít abban, hogy összpontosítsak, és a délutánt újult erővel folytassam.
Jézus is fordított magára időt. Még akkor is, mikor zsúfolt volt a napirendje és hatalmas stressz alatt volt, időt fordított arra, hogy egyedül beszélgessen az Atyával. Itt a természetben, messze a tanítványoktól és a sokaságtól Istenhez kiáltott. Bár sebezhető volt, de megtalálta az erőt, amivel tovább tudott haladni. Ha Jézus tudott időt szakítani az imádságra és az elmélyülésre, akkor mi miért nem tudunk?
A 23. zsoltár mondja, hogy Isten füves legelőkön terelget, és csendes vizekhez vezet, hogy felüdítse lelkünket. A napi sétáim segítettek, hogy lássam, mit nyújt számunkra Isten a fákban, vízben, szélben és a csendes természetben. Az ebédszüneti sétáim segítenek békére lelni és megújítani hitemet.
Imádság: Urunk, köszönjük, hogy adsz nekünk időt a természetben gyönyörködni és békét találni benned. Ámen.
Az elfoglaltságoktól távol töltött idő közelebb visz Istenhez.
Sue Fairchild (Pennsylvania, USA)
