2015. június 19. péntek

Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek. Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanúskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöljárni: ezek jók és hasznosak az embereknek.

Tit 3,3-8.

MEGJELENÉSÜNK

Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket. (Mt 7,18.20)

Emlékszem, mikor kiskamaszként anyám egyszer a helyi boltba akart elküldeni néhány dologért. Aztán a rongyos ruházatomra nézett, és azt mondta: "Először menj, mosakodj meg és válts ruhát. Mit gondolnának a boltosok, ha így látnának?" Anyám meg volt arról győződve, hogy az én külső megjelenésem egyúttal őt, mint anyát is minősíti.
Jóllehet a korai keresztyének az üldöztetés félelme miatt nem beszélhettek hitükről nyíltan, viselkedésük és a dolgokhoz való viszonyulásuk mégis hitüket tükrözte. Példájuk sokakat Krisztushoz vonzott. Ebben a tekintetben a helyzet nem sokat változott. Akikkel találkozunk életünk során, szokásainkat, attitűdünket figyelik. Levonják a következtetéseiket viselkedésünk és magatartásunk alapján. Ha szavainkkal Krisztusról vallunk, de tetteink ellene szólnak, a cselekedeteinknek fognak hinni.
Mára megöregedtem, nyugdíjas vagyok, de még mindig emlékszem erre, hogy viselkedésem és életvitelem azokra vet fényt, akiket szeretek, és akik engem szeretnek. Szavakkal állíthatom, hogy keresztyén vagyok, de a valódi keresztyén szeretetet sugárzó cselekedeteim hangosabbak minden szónál.

Imádság: Drága Urunk, nemcsak ajkaink szavaival akarunk dicsőíteni, hanem tetteinkkel is. Ámen.

Tetteim és szavaim megmutatják Isten szeretetét másoknak.
Gale A. Richards (Iowa, USA)

IMÁDKOZZUNK A TINÉDZSEREKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Június
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek