2015. július 1. szerda

Öltsetek magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.

Kol 3,12-17.

KÜLSŐ JELEK

Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. (Gal 5,22-23)

Hat éve két tannyelvű iskolában tanítunk a férjemmel Thaiföld északkeleti részén. Az egyszerű ezüstkereszt, amelyet a nyakamban viselek, kapcsolatot teremtett a thai keresztyénekhez, a nyelvi akadályok ellenére is. Az egyik szívmelengető megtapasztalásom az volt, amikor a helyi piacon bizonytalan angolsággal mondva hallottam a kérdést: "Te keresztyén vagy? Én is az vagyok. Isten áldjon!" Nem várt módon létesült kapcsolat egy másik emberrel, meleg testvéri közösségben, amely körülölelt, és hálássá tett Isten jóságáért és bátorításáért.
Miközben örültem, hogy a keresztemről felismertek, hogy keresztyén vagyok, szeretném, ha cselekedeteim és életvitelem által Jézus követőjeként felismernének. Bizony, gyakran nem sikerül megélnem Krisztus tanítását mindennapi életemben. De ahogy tanulmányozom a Bibliát, imádkozom és követem a Szentlélek vezetését, hiszem, hogy Isten segítségével egyre inkább Jézushoz leszek hasonló, és felmutathatom szeretetét és irgalmasságát az életem által.

Imádság: Urunk, segíts tanításodat naponta hűséggel követnünk, és életünkkel mutatnunk, hogy hozzád tartozunk. Ámen.

Hogyan mutatom fel Isten szeretetét a körülöttem élőknek?
Margaret Anne Martin (Otago, Új-Zéland)

IMÁDKOZZUNK THAIFÖLD NÉPÉÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Július
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek